Volt segédmunkás, pincér most sztáredző

„Engem a szerelem vitt Angliába. Szerelmes lettem egy angol színésznőbe, és elég gyorsan kiderült, hogy ő nem fog megtanulni magyarul, csak a hazájában viheti valamire. Vele tartottam. Itthon megszereztem az öttusaedzői diplomát, de mivel kint az egész szövetséget egy titkárnő alkotta, nekem meg valamiből élnem kellett, jobb híján építkezéseken dolgoztam. Bal kézzel fúrtam és festettem délelőtt, nehogy megsérüljön a másik, mert akkor délután nem tudtam volna iskolát adni vívásból a tanítványaimnak, akiknek még az uszoda sem volt ingyen.”

Németh itthon a Honvédban sportolt, tagja volt a válogatott keretnek, világ- vagy Európa-bajnokságra nem jutott ki, de a hazai mezőnyben számolni kellett vele.

„Mintha egy roncstelepre érkeztem volna, olyan volt akkor a női szakág Angliában. Mivel a férfiak Szöulban még harmadikok voltak csapatban, őket kiszuperált Ferrarikhoz hasonlítottam a kollégáimnak, a női szakágat meg egy rozzant Trabanthoz.”

Németh egyik volt riválisának, Peter Hartnak köszönheti, hogy az öttusa mellett maradhatott. Hart emlékezett rá, és ő ajánlotta neki a társadalmi munkában végezhető kapitánykodást, de ebbe legalább nem kötöttek bele az angol hatóságok, mint addig minden másba, a pincérkedésbe, például.

Az öttusázók beadtak Németh elgondolásai alapján egy nyolcéves tervezetet, a szövetség tisztességes támogatást kapott, 1999. január elsején egy évre szerződtették. Akkorra már voltak eredményei a szakágnak, a szövetség titkárnője elsírta magát, amikor meghallotta, hogy a junior-Eb-n érmet szerzett a női csapat.

A 2000-es sydney-i olimpiára két versenyzője jutott ki, a nagy eredményt Kate Allenbytől várták, mégis Stephanie Cook érte el. Utóbbi kiváló futással olimpiai bajnok lett, előbbi rosszabb lovaglása miatt harmadik.

„Stephanie 2000 márciusában megnyert egy Világkupa-versenyt, utána mindenáron igyekezett bizonyítani, hogy ő ennyire jó. Sikerült megértetnem vele, ha mindig arra gondol, hogy neki jól kell szerepelnie, akkor nem fog sikerülni. Próbáljon kikerülni a kell hatása alól. Értelmes nő, Oxfordban végzett, egy klinikán dolgozik, megértette, mire célzok. Lelkileg erős volt, nem foglakozott azzal, hogy néhányan sápadtan álltak a lőállásban, még fehérebben jöttek ki belőle, csakis magával törődött, a következő feladattal, hogy meg kell szúrnia azt, akit éppen neki sorsoltak. Végül olimpiai bajnok lett, és ezzel nemcsak a saját, hanem mindenki más élete megváltozott. Alighogy leszálltunk a repülőről, már egy ügynök várta a tranzitban, mondván, ő majd intézi az ügyeit. Addig rám inkább sajnálkozva néztek, amikor mondtam, hogy öttusaedző vagyok, utána már csillogó szemmel, és rögtön tudták, melyik az a sportág, és kicsoda Stephanie. Addig nem tudták kiejteni a nevemet még a mellettem lévő alkalmazottak sem, utána egy csapásra Istvánnak hívtak” – elevenítette fel a múltat Németh, aki húsz éve van Angliában, előbb Bristolban volt a központ, innen települtek át Bath-ba.

Cookot imádta a sajtó, mert jól mutatott a címlapokon, és az angolok az utolsó nap Sydney-ben két aranyat nyertek. Az egyik Audley Harrison volt, a nehézsúlyú ökölvívó, mindig mellette fotózták a törékeny, szőke doktornőt. A kontrasztot valamennyi lap kiemelte, felnagyította, hiszen a két emberben csak az olimpiai arany volt közös. Cookot megszerették a szponzorok, és mivel a britek nem honorálják az olimpiai aranyakat, a támogatókon keresztül lehetett kamatoztatni a sikert. Három hónapos szabadsága után a következő évben megnyerte mind az Európa- mind a világbajnokságot, és akkor azt mondta Némethnek: köszöni szépen, miután mindent elért, abbahagyja, és a gyógyítással szeretne foglalkozni.

Németh nem erre az aranyra a legbüszkébb, hanem arra, hogy 2001-ben nem volt olyan verseny, amelyiken - ha részt vettek - tanítványai ne az első helyen végeztek volna. „Mindent megnyertünk, minden korosztályban.”

2004-ben Georgina Harland bronzot nyert Athénban, vagyis újabb korosztály tűnt fel, és hosszú távon is sikeres lehet a sportág, mert van belső dinamikája, ami arra készteti a fiatalokat, hogy legyőzzék a már sikeres idősebbeket.

Maga is érzi, hogy a 2012-es olimpiára készülődő Angliában kiemelt helyre került a sport, megduplázódott az állami támogatás, magyar szinten irigylésre méltó az összeg, de pontosan nem is tudja, mennyi, mert az a lényeg, hogy a feltételek jelentősen javultak. Az ő fizetése csak az inflációt követve nő, külön prémiumot nem kapott a sikerek után, de nem elégedetlenkedik.

„Azért még nagyon sok mindennel kell megvívnunk. Angliában ugyanis háromféle ember. Van, akit nem érdekel a sport, a másik kettő: aki futballozott és aki lovagolt. Aki lovagolt, még egy sokadik önkéntes is, egész biztosan tanácsot fog adni a versenyzőknek. Milyen szárat adjon, hogy ül a lovon, satöbbi. Könnyen össze is tudja zavarni. A tapasztalat beszél belőlem. Emellett ott van még a nyomás, ami alatt könnyen kibicsaklik pár ember térde, ha tudatosul benne, hol is van valójában.”

Az angol öttusa a Honvéd alapjain nyugszik, Németh egy már bevált rendszert igyekezett kicsit időszerűvé tenni, és nem doktrínák alapján felépíteni. „Cseh a felettesem, aki az elején nem akarta megérteni, hogy itt keménységgel nem sokra megyünk. Ez egy másik világ, nem a mi kelet-európai neveltetésünknek megfelelő. Aztán elfogadta, ő azért lehet itt, azért lehet igazgató, mert én megteremtettem az utat. Ez az út pedig úgy született, hogy engedtem a versenyzőknek, segítettem a költözködéskor, fogtam valakinek a kezét, ha fogorvosnál volt, szereltem autót, ha valaki késett, elmentem érte késő este a pályaudvarra. Ez Anglia. Az elején tudatosítottam, senkit sem fogok a bokorból ellenőrizni, de vannak olyan futások, amelyek kellenek a szervezet egyensúlyához, bioritmusához. Tudom, hogy nem tetszik, de feltétlen szükség van rá. Elfogadták. Nem találtam én fel itt semmit, megtették ezt már előttem, és csak kipróbáltam, itt is gurul a kerék, mégha a vívásban van egy alapakció, amit az angolok nem csinálnak. Mondtam, attól, hogy Dovertől innen ez nem jó, Calais-tól, a csatorna másik oldalán elég sok pontot szereznek vele. Ezt is elfogadták. Így vívtam meg a harcaimat.”

Magyar kollégáival tartja a kapcsolatot, legutóbb például a futásról beszéltek hosszan a fehérvári Korponai Istvánnal. Az angolok a mezőny legjobb futói, de nem azért, mert sokat futnak, vagy mert sok futóedzésük van. „Megmutattam a kimutatásokat, a módszereket, a két ország gyakorlata az intenzitásban tér el. Nem köt szerződés, miért ne mondanám el a barátaimnak, hogy dolgozom?”