Ha beledöglök, akkor is ki kell jutni

2012.02.27. 14:04
Orbán Csaba a múlt hétvégén Sevillában teljesítette a londoni paralimpia A nevezési szintjét maratoni futásban. A furcsa szabályok és a spanyolokat toló szervezők miatt viszont ez nem jelent biztos paralimpiai indulást. A sevillai egyéni csúcsával negyedik lett volna a látássérültek között, de az épek mezőnyébe sorolták.

Orbán Csaba tavaly októberben is közel volt már az A-szinthez, de akkor 34 másodperccel elmaradt tőle. Elméletileg a B-szintjével is paralimpiai résztvevő lehetett volna, de időközben egyre több versenytársa futotta meg az A-t, vagy jobb B-t, így egyre hátrébb került a listán. Ezért egy A-szinttel kellett biztosítania a helyét.

A kvalifikációra kijelölt versenyek viszont elfogytak, januárban úgy tájékoztatták Orbánt, hogy már csak a februári sevillai maratonin teljesítheti a szintidőt. „Kényszerhelyzet állt elő, hat hét alatt kellett felkészülnöm, amúgy 10-12 hét kell, hogy rendesen felálljon az ember, de most így alapozásból hirtelen gyorsító edzésekbe váltottunk.”

A verseny is kisebbfajta stressz volt neki, az itthoni mínuszok helyett 20 fokban futott, de szerencsére jól tudott akklimatizálódni. „Úgy éreztem, jól sikerült felépítenem a versenyt, a pálya is kedvező volt, nagy szél sem fújt, 30 kilométernél mégis elfáradtam. 35-nél hányingerem lett, így hirtelen lassulni kezdtem, itt még két perc előnyöm volt, de 38-nál már úgy nézett ki, nem lesz meg az A-szint. Mentálisan ez nagyon megütött, sok embernek csalódást okoztam volna, ha nem sikerül. Emiatt is küzdöttem nagyon, azt mondtam, ha beledöglök, akkor is ki kell jutni, ugyan még egy kilométerrel a cél előtt sem tűnt biztosnak, de sikerült úgy megerőszakolnom magamat, hogy meglett az A-szint.”

orban csaba kaboca1

De kiderült, ez az A-szint talán mégsem lesz elegendő. A fejetlenség Sevillában kicsúcsosodott, bár Orbán látássérültként nevezett, nem sorolták abba a kategóriába, noha nemzetközi orvosi igazolással rendelkezik, a szervezőknek ez nem volt elég. Az idejével negyedik lett volna, ezért díjat nem kapott volna, de nagy presztízsveszteségként éli meg. Egy kolumbiai futóval is hasonlóan bántak, ő 450 eurót is bukott, ugyanis második lett volna, de csak spanyol versenyzők álltak a dobogón.

Kinek A az A-szint?

Orbán még ezzel a 2:54:30-as eredménnyel sem mehet biztosra, a paralimpiára korántsem olyan egyértelműek a nevezési előírások, mint az olimpiára. Egymásnak ellentmondó szabályzatok vannak hatályban, a maratonista például egy szöveges dokumentum alapján indulónak mondhatja magát, míg egy algoritmusból levezetett eredmény szerint nem, mondta, és hozzátette, az ellentmondás feloldását a Magyar Paralimpiai Bizottság is várja, ők is értetlenül állnak a helyzet előtt. Júniusig azonban így sem biztos, hogy kiderül, ki lehet paralimpiai résztvevő.

Orbán természetesen próbált óvni, de szerinte képtelennél képtelenebb módon védekeztek a szervezők. „Először nem fogadták el a látássérültséget igazoló orvosi papírokat, hiába voltak nemzetközi érvényességűek, azt mondták, csak a spanyol nyelvűt fogadják el. Akikkel addig angolul beszéltem, azok is hirtelen elfelejtettek angolul. Amikor itthonról spanyolul perfektül beszélő hívta fel őket, akkor megint újabb indokot találtak ki. Hogy látássérült nem nevezhetett volna emailben, csak papíron, vagy hogy eredményhirdetés után csak 30 percen és nem 48 órán belül lehet óvást benyújtani, hiába szerepelt az utóbbi a versenykiírásban.”

Orbán úgy tervezi, hogy Londonig, ha kijut, már nem fut versenytempóban maratonit, tízkilométeres és félmaratoni versenyekkel készül a paralimpiai játékokra. Noha időközben kiderült, a sevillai mellett még kijelöltek pár kvalifikációs maratonit.