Körverseny lesz a balatonfüredi triatlonviadal
Június 10-én hetedszer rendezik meg a Triatlon Tour-sorozatba tartozó balatonfüredi viadalt, amelyhez idén balatonfelvidéki körversenyt is szerveznek. A csütörtöki sajtótájékoztatón kiderült, hogy a rendezők az újonnan létrehozott minisorozathoz további két viadalt kapcsoltak hozzá. Az első felvonás a jövő hétvégén, Káptalantótiban sorra kerülő duatlon-, a harmadik pedig az augusztus 25-én Ábrahámhegyen rendezendő triatlonverseny lesz. A balatonfüredi futam, amely a Triatlon Tour idei második állomása, a profik számára egyúttal rövidtávú országos bajnokságnak is számít.
A szervezők abban bíznak, hogy a balatonfüredi verseny sok résztvevőt vonz majd és igazi tömegrendezvény lesz, ennek érdekében a szövetség váltó jellegű bajnokságot hirdet magyar cégek számára, azaz a háromfős csapatok első emberei úsznának, a másodikok kerékpároznának, a harmadikok pedig futnának. Bóka István polgármester arról számolt be, hogy ő önkormányzatok csapatait, illetve Balatonfüred testvérvárosainak képviselőit invitálja meg az eseményre.
A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy Balatonfüreden várhatóan rajthoz állnak majd a legjobb hazai triatlonosok. A jövő hétvégén az izraeli Eilatban sorra kerülő Európa-bajnokságon - amelyen a felnőtteknél tavaly junior Eb-ezüstérmes Dudás Eszter és további két fiatal, U23-as korosztályában sikeres férfiversenyző képviseli Magyaroszágot a triatlon EB-n -, mert az Eb-vel párhuzamosan az olimpiai indulásért harcban lévő versenyzők - Kovács Zsófia, Rendes Csaba és a Vanek-testvérek, Ákos és Margit - a japán Isigakiban sorra kerülő Világkupa-futamon szerepelnek.