Ha valakik, ezek a srácok megérdemlik

Az esélyek ellenére a Chelsea játszik BL-döntőt a Bayernnel, és nem a Barcelona. Drogba, Lampard, Cech, Cole, Essien, de még a most tulok Terry végzete is, hogy pont ők állították meg a világ legjobb csapatát, és mehetnek a címért, amit már rég meg kellett volna nyerniük.

2004-ben José Mourinho megérkezett a kispadra, és szerződtette a kapuba Petrc Cechet, a csatársorba Didier Drogbát. Ők ketten a már akkor chelsea-s klasszisokkal, Frank Lamparddal és John Terryvel indították el a klub történetének aranykorát, ami máig tart, sőt, most teljesedhet csak ki igazán.

Mourinhóval kétszer megnyerték a bajnokságot, elhozták az FA- és a Ligakupát, a Bajnokok Ligájában viszont rendre elbuktak az elődöntőben. 2007 szeptemberében a tulaj, Roman Abramovics Mourinhót kirúgta, de Terryék nélküle is elmentek a BL-döntőbe.

Senki ne gondolja, hogy a Mourinho-pótlék Avram Grantnak a padon sok köze lett volna a dologhoz, azt a játékosok hozták össze 80-90 százalékban, ugyanúgy, mint most. Amit jól csinált Grant, az ugyanaz, amit most jól csinált Roberto Di Matteo: azokat az embereket küldte fel kezdőként a pályára, akiket fel kellett küldeni.

Di Matteo nem kezdett el szarakodni Lamparddal, mint elődje, André Villas-Boas, nem erőltette a kezdőbe Torrest Drogba helyett, hagyta, hogy győzzön a Chelsea-nél megdönthetetlennek tűnő játékoshatalom. (A Chelsea-drukkerek nagy többsége szerint jelenleg Terry a csapat igazi edzője.) Di Matteo érdeme az, hogy engedi ezeket az embereket játszani, és jó érzékkel képes kiegészíti őket a hiányzó láncszemekkel.

Akik közül két ember különösen kiemelkedik: Raul Meireles és Ramires. Meirelest elzavarták Liverpoolból - amit akkor talán kicsit bánt, de ma már köszöni -, ő volt az, aki a Barca elleni első meccsen a semmiből becsúszva mentett Messi elől a 91.-ben. Ramires meg keddi Puskás-díj-esélyes góljával, ami már továbbjutást jelentett, végleg bizonyított.

Négy év próbálkozás után, kissé megöregedve és százszor leírva, Drogbáék újra ott vannak a legnagyobb sikernél. Korábban a Premier League-ben is elfelejtették őket, 2010-re Ancelottival a padon mégis összekapták magukat, és ők szakították meg a Manchester United sorozatát. Angliában kétségtelenül ők a legkitartóbb, legnagyobb, sőt - még ha ezt a szót valóban furcsa is Drogbára vetítve használni - legnemesebb ellenfelei a MU-nak az utóbbi 10 évben.

Sorsszerű lett volna, ha most a BL-döntőben azzal az emberrel találkozhatnának, aki megcsinálta őket, Mourinhóval és a portugál Real Madridjával, de a spanyolokat a Bernabeu-ban verte ki a Bayern München.

Mourinho olyan alapokat fektetett le a Chelsea-nél nyolc éve, amik még mindig megvannak, és nagyképűség nélkül - már ha tudja így - mondhatja, hogy ez még mindig az ő csapata. (Már nála ott volt a nagy négyes mellett Cole és Essien is.)

2008-ban csak Terry balszerencsés tizenegyese fosztotta meg a klubot az első BL-győzelmétől, ami már szinte biztosan meglenne, ha Mourinhót nem rúgják ki anno.

Viszont az előjelek újra baljósak: nem lesz a döntőben eltiltás miatt Terry, de ez még a kisebbik baj, mert lesz David Luiz és Gary Cahill, ami a nagyobb, hogy nem lesz Ramires és Meireles sem, sárgáik miatt. Persze Abramovics 10 év alatt elköltött 1 milliárd fontjának most van meg végképp az eredménye, a keret olyan erős, hogy mindenképp versenyképes 11-gyel fognak pályára lépni május 19-én.

Borzasztó nehéz lesz, mert a döntő Münchenben, a Bayern stadionjában van, és hazai pályán Robbenék bárkit képesek megverni, még akkor is, ha nekik is tartalékos védelemmel kell felállniuk.

Drogbáékat sokszor leírták már, vének is, mint az országút, de még mindig ők vannak ott, és az biztos, hogy náluk jobban senki nem akarja megnyerni az egyetlen kupát, ami még hiányzik nekik.