Erőss Zsolt már az alaptáborban lehet
Erőss Zsolt minden valószínűség szerint épségben leért az Annapurna-expedíció alaptáborába. A mászó nézte át a jéglavina által letarolt kuloárt (a hegymászók hófolyosót, jégfolyosót értenek alatta), ahol társa, Horváth Tibor az életét vesztette.
Az expedíció vezetője, Kollár Lajos hétfő délután három óra körül beszélt Erőss feleségével, és közölte, férje körülbelül két óra múlva eléri az alaptábort, tudtuk meg Vincze Szabolcstól, az expedíció sajtófőnökétől.
Erőss vasárnap reggel indult el a 7150 méteren található négyes táborból, estére elérte a hármast, majd hétfő reggel megindult a 4200 méteren található alaptábor felé. Vincze úgy tudja, Mécs László Erőss elé ment a kettes táborba, hogy segítsen a kimerült mászónak a lejutásban. Ilyenkor az is óriási segítség lehet, ha teát készítenek a teljesen elcsigázott alpinistának.
Erőss szombaton éjjel próbálkozott a csúcstámadással, de a visszafordulás mellett döntött, ezzel lemondott az Annapurna megmászásáról, több kísérletet nem tesz a magyar csoport. Az Annapurna időjárási viszonyai, a mély hó és az erős szél miatt több mászócsoport már korábban lefújta az expedícíóját, csak egy tízfős, spontán szerveződésű többnemzetiségű csoport, ennek volt tagja a két magyar is, próbálkozott.
Erőssnek egy napja lesz, hogy kipihenje a csúcstámadási kísérletet, mert az expedíció kedden elhagyja az alaptábort, az is lehet, hogy helikopterrel mennek a nepáli fővárosba, Katmanduba. A magyarokon kívül csehek, spanyolok és nepáli serpák vannak a helyszínen, de valószínűleg holnap mindenki lejön a hegyről.
„A táborban mindenkinek nehéz a szíve a haláleset miatt, de a készülődés, az utazás szervezése talán leköti az energiáikat. Erősst érzékenyen érinti Horváth halála, nemcsak mászótársak voltak, de nagyon jó barátok, és Erőss családja is nagyon kedvelte az elhunyt mászót" - mondta Vincze.
Frissítés 1:
Este fél kilenc körül az alaptábor telefonon megpróbált kapcsolatot létesíteni Vinczével, beszélgetni azonban nem tudtak, az adás megszakadt, valószínűleg a telefon akkumulátora, amit napelemmel töltenek, lemerült. A tábor Erőss Zsolt feleségével sem tudott újra beszélni. Vincze Szabolcs keddre ígért friss híreket arról, hogy milyen állapotban van a csúcs alól visszaforduló Erőss.