570 úszó nevezett a debreceni Európa-bajnokságra
Az Európai Úszó Szövetség (LEN) hivatalos statisztikája szerint 44 ország 570 versenyzője, köztük 12 címvédő vesz részt jövő héten a debreceni úszó Európa-bajnokságon.
A szervezők csütörtöki közleményében az áll, hogy az eddigi részvételi csúcsot a 2010-es budapesti kontinensviadal tartotta, de akkor a 43 nemzet színeiben az úszók mellett a műugrók, a szinkronúszók és a nyíltvízi úszók is versenyeztek.
Az Eb-n 40 számban hirdetnek majd eredményt, az egyéni számokban országonként 4 úszó indulhat, továbbjutásuk esetén azonban csak 2 azonos nemzetbeli versenyző folytathatja a középdöntőkben vagy a finálékban.
Az olaszok 49 úszóval érkeznek Debrecenbe, a 36 fős magyar csapat a második legnépesebb, míg a németek 35 versenyzőt neveztek.
A nyári londoni olimpiára címvédőként készülők közül a német Britta Steffen (50 és 100 m gyors), az olasz Federica Pellegrini (200 m gyors), valamint a francia Alain Bernard (100 m gyors) indul az Eb-n.
A debreceni úszó Eb jövő hétfőn kezdődik és vasárnapig tart majd.