Cseh és Hosszú Katinka is nyert Debrecenben

2012.05.27. 17:31 Módosítva: 2012.05.27. 18:01

Hosszú Katinka 200 méter pillangón megvédte címét Debrecenben, a 31. úszó Európa-bajnokságon. A táv háromnegyedében a svéd Martina Granström vezetett, de az utolsó forduló remekül sikerült Hosszúnak, aki 30 méterrel a cél előtt már első volt. Jakabos is remekül hajrázott és végén 36 századdal előzte meg Granströmöt.

„Hallottam a közönséget az utolsó 50 méteren, ez mindenféleképpen erőt adott a hajrára" - nyilatkozta Hosszú. „Szerettem volna 2:07 alá kerülni, egy kicsit túl lassan kezdtem, de nagyon örülök, hogy így sikerült úsznom. Még a héten visszautazok Los Angelesbe, majd két héttel az olimpiai indulás előtt csatlakozom a válogatotthoz edzőtáborozni."

„Próbáltam minél jobban úszni, de azt hittem, hogy ötödik leszek, azt gondoltam, hogy sokkal rosszabbat úszok, úgyhogy nagyon örülök" - mondta Jakabos. "Láttam, hogy Katka előttem van, próbáltam a saját tempómat úszni."

A férfi 400 méter vegyes első száz métere után meglepetésre a görög Drimonakosz vezetett, Cseh fordult a második, Verrasztó Dávid a negyedik helyen fordult. A hát után aztán Cseh már több, mint egy testhosszal, 1,44 másodperccel vezetett, Verrasztó pedig a harmadik helyre jött fel.
Cseh elképesztő fölényt hozott össze a gyorsúszás után, 300 métert megtéve már két testhosszal, 2,35 másodperccel vezetett már Verrasztó előtt.

Az utolsó százon már csak az volt a kérdés, mekkor előnnyel nyeri a magyar úszósport 75. Eb-aranyát Cseh László. Végül ez 4:12,17-es idővel sikerült, Verrasztó a második lett. A magyar úszó a harmadik debreceni, összesen pedig a 11. Eb-aranyát nyerte. 

„Maradt egy kicsi bennem, mert az időeredmény nem túl jó, ez kevés lesz majd a későbbiekben" - értékelt Cseh. „Benne volt egy kis tartogatás, mert a váltóban még kell úsznom. Erős kezdés volt a terv, ez az olimpiai felkészülés miatt kell. Féltem azért ettől a számtól, hetedik napja versenyzem, és ez az utolsó napon így nagyon kemény volt. Fantasztikus volt a közönség, mint mindig, sokat számított, de hál' istennek, úgy érzem, nem volt olyan szoros küzdelem most. Mindenképpen kell majd egy-két nap az olimpiai felkészülés folytatása előtt, mert ez az egy hét nehezebb volt, mint három hét edzőtáborozás."

„Nem rossz, örülök az időnek, amit úsztam" - jelentette ki Verrasztó. „Úgy érzem, erős 100 gyorsot mentem."

A női 400 gyorson Risztov Éva és Kapás Boglárka volt a döntő résztvevője. Előbbi 4., utóbbi a hatodik helyen haladt sokáig. A táv felénél aztán Risztov egy másodpercre megközelítette az élen úszó francia Coralie Balmét, de közelébe nem tudott jutni. Az utolsó ötven méteren pedig a dobogóról is lecsúszott, csak a negyedik lett, Kapás pedig az ötödik.

A norvégok kizárásával a döntőbe jutott női 4x100 méteres gyorsváltónk végig a mezőny második felében úszott. Jakabos a hetedik helyen folytatta a pillangóval és nagyon felhozta a csapatot, az utolsó úszónk, a friss Európa-bajnok Hosszú Katinka a hatodik helyen fordult az utolsó ötvenre és végül ezen a helyen hozta be a váltót.

Az Európa-bajnokság utolsó versenyszáma a férfi 4x100 méteres vegyesváltó volt. Nálunk Bernek Péter kezdett a háton és az ötödik helyen indította a mellúszó Gyurta Dánielt, aki már az ötven méternél a második helyre jött fel és végül 35 századdal az olaszok mögött zárt.

Pillangón Cseh folytatta, az olaszok elhúztak és Csehre a német váltó is felúszott. Kozma Dominik zárt gyorson. Az olaszokat nem lehetett megverni, végül a német váltó egy jobb benyúlással előzte meg a magyar váltót, amely végül óriási országos csúccsal a harmadik helyen zárt.

"Nagyon örülök a váltónak, a bronzéremnek, viszont kicsit csalódott vagyok a saját teljesítményem miatt, szerettem volna olimpiai A szintet úszni, és nem sikerült, ez egy pici tüske bennem" - mondta Bernek Péter.  

"Ez egy óriási csoda, és nagyon örülök, hogy így sikerült zárni, szerintem mindent megtettünk, amit tudtunk" - nyilatkozta Kozma Dominik. "Próbáltam tartani a végén az iramot a világbajnokkal, nem sikerült, de nem vagyok elkeseredve."  

"Nagyon erősen kezdtem, hiszen nagy volt bennem a lendület, nagyon szerettem volna egy jót úszni, aztán a végén ez egy kicsit meg is bosszulta magát" - értékelt Gyurta Dániel. "Az utóbbi világversenyeken nem tekintettek a vegyesváltónkra komolyan, most már eljutottunk arra a szintre, hogy itt vagyunk az Eb élmezőnyében, olyan nagy nemzeteket tudtunk magunk mögé utasítani, mint például a francia. Kijelenthetjük, van vegyesváltónk, szerintem ki fogunk jutni az olimpiára, bízunk a további fejlődésben."  

"Ellőttem magam az elején, úgy éreztem, itt mindent bele kell adni, inkább az elején menjünk, minthogy a végén maradjon még bennünk" - jelentette ki Cseh László. "Nagy verseny volt, nagyon élveztem, remélem, a továbbiakban is meg tudjuk tartani ezt a lendületet. Nagyon jó dolog, hogy ennyi embert össze tudtunk szedni, és ilyen időket tudunk menni."

Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap ellátogatott az Európa-bajnokságra. A kormányfő a délutáni döntők előtt érkezett meg a Debreceni Sportuszodába. A miniszterelnök szerepet vállalt az éremátadásban, Cseh Lászlónak az arany, Verrasztó Dávidnak az ezüstérmet adta át.

A magyar válogatott 26 éremmel zárt, ez minden idők legjobb eredménye az Európa-bajnokságok történetében.

Orbán Viktor miniszterelnök szerint történelmet írt a magyar úszósport, Kiss László szövetségi kapitány, a fiúk és a lányok egyaránt a debreceni Európa-bajnokságon.

"Az egész ország megemeli a kalapját úszóink előtt, önbizalmat és tartást ad az ilyen siker, amilyet elértek ezen az Európa-bajnokságon. Németországot bármilyen sportágban megverni mindig nagy dolog, s Európa élén végezni az éremtáblázaton, ahogyan az most történt, hallatlan dicsőség. Ilyen történelmi sikerek kellenek Magyarországnak" - nyilatkozott a kormányfő az MTI tudósítójának a vasárnapi döntők után.

Eredmények

férfiak:
50 m gyors, Európa-bajnok:

Frederick Bousquet (Franciaország) 21.80 mp
2. Stefan Nystrand (Svédország) 22.04
3. Andrij Govorov (Ukrajna) 22.18

400 m vegyes, Európa-bajnok:

CSEH LÁSZLÓ 4:12.17 p
2. VERRASZTÓ DÁVID 4:14.23
3. Joannisz Drimonakosz (Görögország) 4:14.41

4x100 m vegyesváltó, Európa-bajnok:

Olaszország (Mirco Di Tora, Fabio Scozzoli, Matteo Rivolta, Filippo Magnini) 3:32.80 p
2. Németország (Helge Meeuw, Christian vom Lehn, Steffen Deibler, Marco di Carli) 3:34.41
3. MAGYARORSZÁG (BERNEK PÉTER, GYURTA DÁNIEL, CSEH LÁSZLÓ, KOZMA DOMINIK) 3:34.57

nők:
50 m gyors, Európa-bajnok:

Britta Steffen (Németország) 24.27 mp
2. Hinkelien Schreuder (Hollandia) 24.78
3. Nery-Mantey Niangkuara (Görögország) 24.93

50 m mell, Európa-bajnok:

Petra Chocova (Csehország) 31.25 mp
2. Sycerika McMahon (Írország) 31.27
3. Caroline Ruhnau (Németország) 31.35

200 m pillangó, Európa-bajnok:

HOSSZÚ KATINKA 2:07.28 p
2. JAKABOS ZSUZSANNA 2:07.86
3. Martina Granström (Svédország) 2:08.22

400 m gyors, Európa-bajnok:
Coralie Balmy (Franciaország) 4:05.31 p
2. Mireia Belmonte Garcia (Spanyolország) 4:05.45
3. Ophélie Cyrielle Etienne (Franciaország) 4:07.47
4. RISZTOV ÉVA 4:07.72
5. KAPÁS BOGLÁRKA 4:08.73

4x100 m vegyesváltó, Európa-bajnok:

Németország (Jenny Mensing, Sarah Poewe, Alexandra Wenk, Britta Steffen) 3:58.43 p
2. Olaszország (Arianna Barbieri, Chiara Baggiotto, Ilaria Bianchi, Alice Mizzau) 4:01.92
3. Svédország (Therese Svendsen, Joline Hösman, Martina Granström, Nathalie Lindborg) 4:05.58
...6. MAGYARORSZÁG (VERRASZTÓ EVELYN, SZTANKOVICS ANNA, JAKABOS ZSUZSANNA, HOSSZÚ KATINKA) 4:07.19

Magyarország végzett az éremtáblázat élén

A magyar válogatott 9 arany-, 10 ezüst- és 7 bronzéremmel végzett a debreceni úszó Európa-bajnokság éremtáblázatának élén. Legutóbb ez a bravúr 1954-ben, Torinóban sikerült a magyar úszócsapatnak, s mostanáig az számított a legeredményesebb kontinensviadalnak 8 arany-, 6 ezüst- és 3 bronzéremmel.
A debreceni úszó Európa-bajnokság éremtáblázata:
ARANY   EZÜST   BRONZ
Magyarország           9      10       7
Németország            8       6       3
Olaszország            6       8       4
Franciaország          4       4       3
Spanyolország          3       1       3
Svédország             2       4       2
Norvégia               2       -       1
Görögország            1       -       5
Izrael                 1       -       4
Csehország             1       -       2
Szlovénia              1       -       1
Lengyelország          1       -       -
Szerbia                1       -       -
Nagy-Britannia         -       2       -
Ukrajna                -       1       2
Oroszország            -       1       1
Észtország             -       1       -
Hollandia              -       1       -
Horvátország           -       1       -
Írország               -       1       -
Ausztria               -       -       1
Fehéroroszország       -       -       1
Románia                -       -       1