Magyar rekordok sora dőlt meg az úszó Eb-n

2012.05.28. 14:13



Valóságos hazai csúcshalmozás ment végbe a vasárnap zárult debreceni úszó Európa-bajnokságon, ahol a magyar csapat minden idők legjobb kontinensbajnoki szereplésével rukkolt elő. Új rekord az összesen 26 érem csakúgy, mint a 9 arany, minek eredményeképpen az 1954-es torinói Eb után végzett ismét az éremtáblázat élén a magyar úszóválogatott.

A bravúros teljesítményt produkálók sorában az élre kívánkozik Cseh László, aki a 31. Európa-bajnokság legjobbjaként egymaga hat érmet gyűjtött: megnyerte a két vegyest, a 200 m pillangót, második lett 100 m pillangón, és harmadik mind a 4x200 méteres gyors-, mind pedig a 4x100 méteres vegyesváltó tagjaként. Ráadásul a 11 országos csúcs közül háromhoz is köze volt, amellett az ő révén született meg a zárónapon a magyar úszósport 75. Eb-aranyérme.

Az öt váltóelsőség mellett kereken hetven egyéni "eurosikert" tartalmaz immár a krónikáskönyv, s az utolsó "bejegyzés" Cseh érdeme, aki pályafutása 11. nagymedencés aranyát érdemelte ki a 400 m vegyes vasárnapi megnyerésével. Az ötvenméteres uszodában rendezett Eb-k történetében minden idők legeredményesebbje lett a most már 16 darabból álló medálkollekciójával, amelyet a 11 arany mellett 2 ezüst és 3 bronz tesz teljessé.

A debreceni Eb magyar érmesei
Arany (9):
Cseh László - 200 m vegyes
Cseh László – 200 m pillangó
Cseh László - 400 m vegyes
Gyurta Dániel – 200 m mell
Kis Gergő - 800 m gyors
Hosszú Katinka - 200 m vegyes
Hosszú Katinka - 400 m vegyes
Hosszú Katinka - 200 m pillangó
Kapás Boglárka - 800 m gyors
Ezüst (10):
Kis Gergő - 400 m gyors 
Kis Gergő - 1500 m gyors
Bernek Péter - 200 m hát
Biczó Bence – 200 m pillangó
Cseh László - 100 m pillangó
Verrasztó Dávid - 400 m vegyes
Risztov Éva - 1500 m gyors
Jakabos Zsuzsanna – 400 m vegyes
Jakabos Zsuzsanna - 200 m pillangó 
Női 4x200 m-es vegyesváltó – Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Evelyn, Mutina Ágnes, Hosszú Katinka
Bronz (7):
Bohus Richárd – 50 m hát
Gyurta Gergely – 1500 m gyors
Kozma Dominik – 200 m gyors
Férfi 4x200 m-es gyorsváltó – Kozma Dominik, Kis Gergő, Bernek Péter, Cseh László
Férfi 4x100 m-es vegyesváltó – Bernek Péter, Gyurta Dániel, Cseh László, Kozma Dominik
Risztov Éva – 800 m gyors
Verrasztó Evelyn – 200 m vegyes

A debreceni Eb magyar országos csúcsai
100 m férfi gyors - Kozma Dominik (49.12 mp)
50 m férfi hát - Bohus Richárd (25.36 mp)
50 m férfi hát - Bohus Richárd (25.14 mp)
200 m férfi hát - Bernek Péter (1:56.11 p)
200 m férfi hát - Bernek Péter (1:55.88 p)
100 m férfi pillangó - Cseh László (51.96 mp)
100 m férfi pillangó - Cseh László (51.77 mp)
1500 m női gyors - Risztov Éva (16:10.04 p)
4x100 m férfi gyorsváltó (Kozma Dominik, Cseh László, Bernek Péter, Takács Krisztián - 3:17.23 p)
4x100 m férfi vegyesváltó (Bernek Péter, Gyurta Dániel, Pulai Bence, Kozma Dominik - 3:36.94 p)
4x100 m férfi vegyesváltó (Bernek Péter, Gyurta Dániel, Cseh László, Kozma Dominik - 3:34.57 p)

Az eddigi öt legeredményesebb magyar Eb-szereplés
arany   ezüst   bronz   összes
Debrecen, 2012        9      10       7       26
Torino, 1954          8       6       3       17
Budapest, 2010        6       4       3       13
Sheffield, 1993       6       3       -        9
Athén, 1991           5       3       1        9

Az összes eddigi magyar nagymedencés Eb-érem
arany   ezüst   bronz   összes
75      68      47      190

A 70 magyar egyéni Európa-bajnoki cím gazdái
Cseh László 11 – 2004 (2), 2006 (2), 2008 (2), 2010 (2), 2012 (3)
Egerszegi Krisztina 9 – 1991 (3), 1993 (4), 1995 (2)
Darnyi Tamás 8 – 1985 (2), 1987 (2), 1989 (3), 1993 (1)
Kovács Ágnes 7 – 1997 (2), 1999 (3), 2000 (2)
Hosszú Katinka 5 – 2010 (2), 2012 (3)
Bárány István 3 – 1926 (1), 1931 (2)
Hargitay András 3 – 1974 (2), 1977 (1)
Csordás György 2 – 1954 (2)
Gyurta Dániel 2 – 2010 (1), 2012 (1)
Kis Gergő 2 – 2008 (1), 2012 (1)
Gyarmati Andrea 2 – 1970 (2)
Wladár Sándor 2 – 1981 (2)
Batházi István 1 - 2000
Csik Ferenc 1 - 1934
Güttler Károly 1 - 1993
Halassy Olivér 1 – 1931
Kapás Boglárka 1 - 2012
Katona József 1 - 1962
Mitró György 1 - 1947
Nyéki Imre 1 - 1954
Rózsa Norbert 1 - 1991
Sebő Ágota 1 - 1954
Szabó József 1 - 1987
Szőke Katalin 1 - 1954
Tumpek György 1 - 1954
Verrasztó Zoltán 1 - 1977

Az 5 magyar váltó Európa-bajnoki cím gazdái
4x200 m-es férfi gyorsváltó, 1931 – Wannie András, Szabados László, Székely András, Bárány István
4x200 m-es férfi gyorsváltó, 1934 – Gróf Ödön, Maróthy András, Csik Ferenc, Lengyel Árpád
4x200 m-es férfi gyorsváltó, 1954 – Till László, Dömötör Zoltán, Kádas Géza, Nyéki Imre
4x100 m-es női gyorsváltó, 1954 – Gyenge Valéria, Sebő Ágota, Temes Judit, Szőke Katalin
4x200 m-es női gyorsváltó, 2010 – Dara Eszter, Mutina Ágnes, Hosszú Katinka, Verrasztó Evelyn