Ifjúsági öttusa-vb: közel kétszáz résztvevő Tatán

2012.09.13. 12:28

Csaknem kétszáz résztvevővel rendeznek jövő héten szerdától vasárnapig ifjúsági öttusa-világbajnokságot Tatán. A 28 ország versenyzői a Tatai Edzőtáborban és a tatabányai Gyémánt Fürdőben küzdenek majd - jelentették be csütörtökön a programot ismertető tatai sajtótájékoztatón.

Molnár Gábor, a Magyar Öttusa Szövetség versenyigazgatója emlékeztetett rá, hogy ebben a korosztályban - a 16 és 17 évesek mezőnyében - úszás, vívás, valamint futásból és lövészetből álló kombinált szám szerepel a programban, lovaglás nincs. A verseny újdonsága, hogy a mezőny egyhuzamban vív - mindenki mindenkivel asszózik -, így a szám hat órán is tarthat annak ellenére, hogy két, egymáshoz közeli, nagyméretű teremben zajlanak majd a küzdelmek.

A versenyt interneten folyamatosan közvetítik Pécsi Gábor, a szövetség korábbi főtitkára, technikai igazgatója, volt szakvezetője kommentálásával. Az ifjúsági világbajnokságnak külön honlapot hoztak létre a www.compentint.hu címen, melyet a továbbiakban a szövetség által szervezett világversenyeknek tartanak fenn.

A magyar fiúcsapatban Frőlich Tamás, Horváth Norbert és Strobl Krisztián kap helyet, míg Tomaschof Soma csak egyéniben indul. A vegyesváltó tagjai: Bruckmann Gergő és Ormándi Rebeka. A lányok csapatát Berényi Lilien, Földházi Anita és Józan Beáta alkotja, az egyéni induló pedig Hada Noémi lesz - ismertette a névsort Kállai Ákos, az ifjúsági csapat kapitánya.