Győzelemmel kezdett a magyar rögbicsapat
A magyar válogatott szoros mérkőzésen 28-23-ra nyert a bolgár csapat ellen a 2015-ös rögbi-világbajnokság európai selejtezősorozatának szombati nyitányán.
A kecskeméti meccsen hamar vezetést szerzett a hazai együttes, de a fizikailag erős játékosokból álló bolgár csapat fokozatosan felzárkózott.
A második játékrész nagy részében a vendégek vezettek, de a mezőny legjobbja, Nagyhegyesi Szabolcs vezetésével öt perccel a vége előtt fordított a magyar csapat, és megnyerte a feszült légkörű összecsapást, amelyen öt jutalomrúgást (összesen 15 pont) rontott el.
A magyar válogatott legközelebb október 27-én a szlovénok vendégeként lép pályára, jövő tavasszal pedig az osztrákokkal és a ciprusiakkal találkozik. Az első kör győztese jut tovább a selejtező következő szakaszába.