Szabó Bence a MOB új főtitkára
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) pénteki elnökségi ülésén Borkai Zsolt javaslatára új főtitkárt választott. Az eddigi sportigazgató, Szabó Bence vette át Molnár Zoltán eddigi megbízatását, aki a londoni olimpián is a magyar küldöttség vezetője volt. Szabót egyhangúlag választotta meg a tagság.
A hírt az Index kérdésére maga Szabó is megerősítette, hétfőtől veszi át a pozíciót, amit Molnár három éve töltött be, előtte tizenegy éven át ügyvezető igazgató volt. (Akkor éppen Szabót előzte meg.)
"Mindent megteszek, hogy a váltás zökkenőmentes legyen. Köszönöm az eddigi bizalmat, hogy számos sportsikerben tevékenyen részt vehettem" - mondta az eddigi főtitkár.
Arról egyelőre nincs információ, ki lesz Szabó utóda a sportigazgatói poszton, de az esélyesek közt említik Kemény Dénes volt vízilabda-kapitányt is, aki háromszor nyert olimpiát a férfi válogatottal.
Szabó kétszeres olimpiai bajnok kardvívó, 1988-ban csapatban nyert, négy év múlva egyéniben, az olasz Marin mindössze két tust tudott adni neki.
Korábban volt vívókapitány, de dolgozott Venezuelában is, jelenleg is aktív vívómester. A sportág legnagyobb tehetségét, Szatmári Andrást ő készítette fel, amikor a juniorok közt Európa-bajnok lett.