Öt méterről, üres kapura csak bénázni tud
Facundo Ferreyra akár hős is lehetett volna a Vélez Sársfield csapatában, de két óriási kihagyott helyzetével inkább köznevetség tárgya lesz. Egy túllalázott bokamozdulattal és kapáslövéssel írta meg saját drámáját az argentin.
Az argentin bajnokság 16. fordulójában a Boca Juniors a 30. percben szerzett vezetést, és mint később kiderült, az 1-0 a győzelmét is jelentette, hiába nyomott a Vélez Sársfield.
Nyolc perccel a meccs vége előtt Ferreyra egyenlíthetett volna, a kipattanóra érkezett, de ahelyett, hogy öt méterről elrúgta volna a földön fekvő kapus felett, a sarokra célzott, de indokolatlanul kitekert bokamozdulattal elgurított a kapufa mellett. A kapu mögött lévő reklámtáblára, dühében, már jól célzott, egy mozdulattal sikerült szétrúgnia.
A meccs végén még egy ügyetlen mozdulat összejött neki, megint csak a kapussal állt szembe, de a kapáslövésből fölé emelés lett.
A Vélez Sarsfieldnek fontos lett volna a győzelem vagy legalább a döntetlen azért, hogy biztosan a bajnokság élén maradhasson. Most 32 pontos, de a Lanús egy győzelemmel befoghatja. A Boca Juniors 27 ponttal a negyedik helyen áll.