Albert, Lipót
7 °C
14 °C
Index - In English In English Eng

Csütörtökön kezdődik a rövidpályás úszó Eb

2012.11.21. 12:35

Bár a két londoni olimpiai bajnok, Risztov Éva és Gyurta Dániel nem indul, így is több magyar érem várható az úszók idei rövidpályás Európa-bajnokságán, amelyet csütörtöktől vasárnapig rendeznek meg a franciaországi Chartres-ban.

Elsősorban az idei Világkupa-sorozat női győztese, Hosszú Katinka igazolhatja, hogy az elmúlt hetekben mutatott remek szereplése nem a véletlen műve volt, és hogy a formája is rendben van. Talán erre vall, hogy hét számban indul.

Érmeket szerezhet a Hosszú mögött Vk-második Jakabos Zsuzsanna is, a férfiaknál pedig Cseh László, aki a rövidpályás Eb-ken eddig 19 érmet nyert, köztük 13 aranyat. A tavalyi, szczecini rövidpályás Eb-n 12 érem volt a magyar össztermés, Cseh a csapat legjobbjaként négyet - három aranyat és egy bronzot - szerzett, így a verseny legeredményesebb férfi úszója is lett.

A magyar indulók névsora és a programjuk

Balog Gábor, Bernek Péter, Biczó Bence, Cseh László, Dara Eszter, Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna, Kis Gergő, Kozma Dominik, Pulai Bence, Rákos Patrik, Sebestyén Dalma, Sztankovics Anna, Takács Krisztián, Verrasztó Dávid 

Csütörtök

Előfutamok (9.00) 

50 m  férfi gyors (Takács Krisztián, Kozma Dominik), 50 m  női mell (Sztankovics Anna, Sebestyén Dalma), 200 m férfi vegyes (Cseh László, Verrasztó Dávid), 100 m női hát (Dara Eszter), 200 m férfi hát (Bernek Péter, Balog Gábor), 100 m férfi pillangó (Pulai Bence), 200 m női pillangó (Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna), 100 m férfi mell, 200 m női vegyes (Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna, Sebestyén Dalma), 400 m férfi gyors (Kis G.; Rákos P.), 100 m női gyors (Dara E.), 4x50 m férfi vegyesváltó, 4x50 m női gyorsváltó.

Elődöntök, döntők (16.30-18.51)

50 m  férfi gyors (elődöntő), 50 m  női mell (ed), 400 m férfi gyors (döntő), 200 m férfi hát (d), 100 m női hát (ed), 100 m férfi pillangó (ed), 200 m női vegyes (d), 100 m férfi mell (ed), 200 m női pillangó (d), 200 m férfi vegyes (d), 100 m női gyorsú (ed), 50 m  férfi gyors (d), 50 m  női mell (d), 4x50 m férfi vegyesváltó  (d), 4x50 m női vegyesváltó (d).

Péntek

Előfutamok (9.00) 

50 m  férfi hát (Bernek Péter, Balog Gábor), 50 m  női pillangó (Dara Eszter), 400 m férfi vegyes (Cseh László, Verrasztó Dávid), 100 m női vegyes (Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna, Sebestyén Dalma), 200 m női mell (Sztankovics Anna, Sebestyén Dalma), 100 m férfi gyors (Kozma Dominik, Takács Krisztián), 800 m női gyors (lassú futam), 4x50 m férfi-női vegyesváltó.

Elődöntők, döntők (16.30-18.45)

800 m női gyors (gyors futam, Hosszú Katinka), 50 m  férfi hát (ed), 50 m  női pillangó (ed), 400 m férfi vegyes (d), 200 m női mell (d), 100 m férfi mell (d), 100 m női gyors (d), 100 m férfi gyors (ed), 100 m női hát (d), 100 m férfi pillangó (d), 100 m női vegyes (ed), 50 m  női pillangó (d), 50 m  férfi hát (d), 4x50 m férfi-női vegyesváltó (d).

Szombat

Előfutamok (8.45): 

50 m  női hát (Dara Eszter), 50 m  férfi mell, 400 m női gyors (Hosszú Katinka), 100 m férfi hát (Bernek Péter, Balog Gábor), 100 m női mell (Sztankovics Anna, Sebestyén Dalma), 100 m férfi vegyes, 100 m női pillangó (Jakabos Zsuzsanna, Dara Eszter), 200 m férfi pillangó (Cseh László, Biczó Bence, Verrasztó Dávid, Pulai Bence), 4x50 m férfi-női gyorsváltó, 1500 m férfi gyors (lassú futam, Rákos Patrik).

Elődöntők, döntők (15.30-17.39)

1500 m férfi gyors (gyors futam, Kis Gergő), 50 m  női hát (ed), 50 m  férfi mell (ed), 400 m női gyors (d), 100 m férfi vegyes (ed), 100 m női mell (ed), 100 m férfi hát (ed), 100 m női vegyes (d), 200 m férfi pillangó (d), 100 m női pillangó (ed), 100 m férfi gyors (d), 50 m  női hát (d), 50 m  férfi mell (d), 4x50 m férfi-női gyorsváltó (d).

Vasárnap

Előfutamok (9.00)

50 m  női gyors, 50 m  férfi pillangó (Takács Krisztián, Pulai Bence), 400 m női vegyes (Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna, Sebestyén Dalma), 200 m férfi mell (Verrasztó Dávid), 200 m női gyors (Hosszú Katinka, Dara Eszter), 200 m férfi gyors (Cseh László, Kozma Dominik, Bernek Péter), 200 m női hát, 4x50 m férfi gyorsváltó, 4x50 m női vegyesváltó.

Elődöntők, döntők (15.30-17.52):

50 m  női gyors (ed), 50 m  férfi pillangó (ed), 400 m női vegyes (d), 200 m férfi mell (d), 200 m női gyors (d), 100 m férfi vegyes (d), 100 m női pillangó (d), 200 m férfi gyors (d), 100 m női mell (d), 100 m férfi hát (d), 200 m női hát (d), 50 m  férfi pillangó (d), 50 m  női gyors (d), 4x50 m férfi gyorsváltó (d), 4x50 m női vegyesváltó (d).

A 16. Eb-re a kontinentális szövetség, a LEN tagországai közül 35 jelezte részvételét, a szervezőbizottság adatai szerint Chartres-ban 425 úszó - 242 férfi és 183 nő - indul  harcba a 40 számban. A LEN 35 ezer eurót oszt szét a legeredményesebb versenyzők között.

Az eddigi 15 rövidpályás Eb magyar éremszerzői 

arany  ezüst  bronz

Cseh László  13  3  3

Risztov Éva  6  1  1

Gyurta Dániel  4  1  0

Verrasztó Evelyn  3  5  3

Jakabos Zsuzsanna  2  1  3

Verrasztó Dávid  1  2  0

Boulsevicz Beatrix  1  1  0

Mutina Ágnes    1  0  1

Kovács Ágnes  0  3  1

Kis Gergő  0  2  1

Kerékjártó Tamás  0  1  1

Kapás Boglárka  0    1  0

Kovács Emese  0  1  0

Bernek Péter  0  0  1

Biczó Bence  0  0  1

Bodor Richárd  0  0    1

Dara Eszter  0  0  1

Hosszú Katinka  0  0  1

Takács Krisztián  0  0  1

Össesen:   31  22  20

A rövidpályás Eb-k abszolút éremtáblázatának élcsoportja (1996-2011)

arany  ezüst  bronz 

Németország  104  99  83

Hollandia  59  33  29

Svédország  53  42  34

Oroszország  44  44  49

Olaszország  44  41  45

Nagy-Britannia    35  48  58

Franciaország  32  27  26

Ukrajna  32  26  23

MAGYARORSZÁG  31  22  20

Lengyelország  25    21  18