Tizenegymilliós kisbuszt kaptak a magyar paralimpikonok
Egy jótékonysági kezdeményezés eredményeként 11 millió forint értékű kisbuszt kapott a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB). A sajtótájékoztatóval egybekötött csütörtöki átadóünnepségen elhangzott, hogy a budapesti Brit Nagykövetség, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportpolitikáért felelős államtitkársága és a Robert Burns Nemzetközi Alapítvány januári felhívására olyan szervezetek és cégek jelentkeztek, mint többek között a Chivas Luxury Club vagy a Citroen Hungária Kft. Utóbbi jóvoltából jutottak a fogyatékkal élő sportolók a nyolcfős, speciálisan átalakított Citroen Jumperhez, melynek kulcsait Jonathan Knott brit nagykövet adta át Gömöri Zsoltnak, az MPB elnökének.
"Kezemben a siker kulcsa, eredményes felkészülést kívánok a magyar parasportolóknak a 2016-is riói játékokra" - jelentette ki Jonathan Knott.
Gömöri Zsolt kifejtette, hogy új fejezet kezdődik az MPB történetében, a különleges jármű már jövő héten munkába áll az egri kerekesszékes vívó Világkupán.
Szekeres Pál, az Emmi sportért felelős helyettes államtitkára hozzátette, jó látni, hogy puszta segítőkészségből létrejön egy alapítvány, amely megtalálja a parasportolókat.
A kisbuszról elismerően nyilatkozott a londoni paralimpián arany-, ezüst- és bronzérmet is nyert úszó, Sors Tamás is, aki az érdeklődőket rögtön el is vitte egy próbaútra:
"A szokásosnál hosszabb a rámpája, belül nagyon kényelmes, ráadásul jól néz ki" - mondta 33 fős londoni magyar küldöttség legeredményesebb tagja.