Egymillió magyarra 1,1 érem jutna
Az érmekkel kapcsolatos jóslatok megállapításánal nem csak a korábbi olimpiákon szerzett dobogós helyek száma lehet döntő fontosságú. A Goldman Sachs elemzői szerint a gazdasági, politikai és technológiai környezettől is nagyban függhet az eredményesség. Magyarországnak tizenegy érmet jósolnak – négy arannyal – ami azt jelenti hogy egymillió főre több mint egy arany jut.
Az elemzők szerint a legtöbb érmet az Amerikai Egyesült Államok, Kína és Oroszország szerzi majd meg. Magyarországot a tizenegy éremmel a 20. helyre sorolták a nemzetek között.
„Az elemzések kiértékelésénél érdemes figyelembe venni az egyes országok lakosságát is, hiszen a statisztikák általában csak az összes érmek számát adják meg, nem viszonyítva azt az adott nemzet lakosainak számához. Ha azonban mindkettőt megvizsgáljuk, az Amerikai Egyesült Államok 312 millió lakosából kikerülő 108 dobogós hely máris más megvilágításba kerül. Ugyanakkor a 2 és fél millió főt számláló Jamaica 10 várható érme jobban felértékelődik” – mondta Mészáros Tibor, a K&H olimpiai és paralimpiai kártyaprogram zsűritagja.
A Goldman Sachs elemzőinek eredményei szerint, ha úgy állítjuk fel a listát hogy az egymillió főre jutó érmek számát vesszük figyelembe, akkor az Egyesült Államok a 34., Kína a 44., Oroszország pedig a 28. helyre esne vissza. Az élre Jamaica kerülne 3,75 érem/millió fő várható eredményével. Új-Zéland a második lenne 2,68 éremmel és a harmadik helyre Szlovénia 2,5-el kerülne. Magyarország helyezése is változna, a 13. helyre kerülne az 1,1 érem/millió lakos eredményével.
A Goldman Sachs mellett a PwC elemzői is tizenegy érmet jeleznek a magyar olimpiai csapatnak. Nyolc évvel ezelőtt pontos volt jóslatuk, de Pekingben a 17 várt érem helyett Magyarország csak 10 érmet szerzett. A 20. hely a magyaroknak bizakodásra adhat okot, mert a Magyar Olimpiai Bizottság is az első 20 nemzetbe való kerülést tűzte ki célul.