„A kemény munkának és az edzésnek köszönhetem az eredményeim. Sosem használnék tiltott szereket. A kínaiaknak tiszta a kezük" - reagált a doppingvádakra a kínaiak 16 éves olimpiai bajnok úszója, Je Si-ven (Ye Shiwen), aki szenzációs világrekorddal, egyéni legjobbját öt másodperccel megjavítva nyerte a női négyszáz méteres vegyesúszást.
![tag-reuters](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/318/3186/31866/3186690_357204bc027f8983b8747546a251ded0_wm.jpg)
Je az utolsó ötven méteren jobb időt úszott a férfi négyszáz vegyesben győztes amerikai Ryan Lochtenál is. Teljesítményét egy amerikai edző, John Leonard hihetetlennek és zavarbaejtőnek nevezte. De a BBC szakkomentátora, Clare Balding szerint is kérdéseket vet fel Je teljesítménye.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság orvosi tanácsának elnöke, Arne Ljunqvist ugyanakkor nem ért egyet a kétkedőkkel. „Az, hogy egy kiemelkedő teljesítmény után rögtön gyanút fogalmaznak meg, szerintem ellentétes a sport szellemiségével" - nyilatkozta a BBC-nek.
Je edzője csak annyit mondott, ők számítottak az úszónő jó szereplésére. „Je eredményét Lochteéval összehasonlítani értelmetlen. Je hátrányban volt háromszáz méter után, ezért a legjobbját kellett nyújtania a győzelemhez. Lochte viszont biztosan vezetett a gyorsúszás előtt, ezért nem kellett mindent beleadnia" - magyarázta.