Nem hangosnak, erősnek kell lenni

„Mi van, Peti? Nehéz a két mázsa?” – a kérdés az olimpikon súlyemelőhöz, Nagy Péterhez szólt, a vele edző masszőr, Attila tette fel neki a tatai edzőtáborban az alapozó időszak végén, amikor mindenki abban bízik, hogy a kéthavi megfeszített munka okozta izomfejlődés összeforr egymással.

Az Eb-harmadik Nagyot sokan inkább gondolnák kidobónak, mint élsportolónak. Ezen ő akkor sem sértődött meg, amikor még valóban ott állt a diszkó előtt, de már más tervei vannak: a 415 kilós összetett egyéni csúcsát csak kipihenten, hatalmas alázattal lehet megdönteni.

A szegedi Nagy az olimpiai munka nagy részét már elvégezte Tatán, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) szabályzata szerint nyolc nappal korábban meg kell jelennie a városban, hogy bármikor ellenőrizhessék.

Az ólomsúlyú joghallgató a július eleji hőségben sokat izzadt - volt, hogy egy liter folyadékot is kicsavart a pólójából -, az olimpia előtt már visszavettek az adagokból, de két héttel a megnyitó előtt azért még a három mázsa alá be kellett guggolnia, és fokozottan figyelnie arra, hogy a súly a tarkójáról ne pattanjon vissza, amikor ráteszi, mert azért az nagy fájdalmat képes okozni.

A gyakorlat szép volt, leguggolt, felállt, a feje felett áthajította, persze utána nem úszta meg a kedveskedést: nem sikerült a fotó, ezért még egyszer fel kellene állnia a három mázsával.

Felvetettük neki, hogy a háromszoros olimpiai bajnok görög Pirrosz Dimasz mindig mosolygott és jobbra-balra nézelődött, és ezt tőle most hiányoltuk. „Még nem emeltem akkorát, hogy showman legyek. Ha már megvan a súly, ha már az enyém és stabilan tartom, az már nem fogyasztja az energiát, vagyis nem nehéz diadalittasan körbenézni. Ígérem, ha majd egyszer a fejem felett lesz lökésben két és fél mázsa, akkor kinézek elégedetten.”

Két és fél mázsa már irdatlan teher, ha azt a feje fölé rakja, akkor már az érmekért versenyez, most egyelőre még a 229-cel kell birkóznia, ami az áprilisi Eb-n kifogott rajta.

De még egy gondolatra visszatérünk a guggoláshoz. „Nem fájt ez a három mázsa, akkor kell abbahagyni, ha már valahol érzem, milyen nehéz. Olyan erősnek és keménynek kell lennie az izmaimnak, hogy ennyit elbírjanak. Ha fáj, akkor valami nagyon nem stimmel. Akkor az agyam már a fájdalommal törődik, és nem azzal, hogy pontos és gyors legyek” – mondta az Universiadén győztes plusz 105 kilós versenyző, aki 12 éve választotta ezt a sportágat, a futball cserélte fel érte.

És mi a helyzet az üvöltéssel, vannak országok és vannak edzők, akik nagyon szeretik, ha üvöltenek a fájdalomtól, az akarástól a versenyzők. „Nem hangosnak, erősnek kell lenni” – hangzott Nagy válasza, akiről Szegeden egyébként már pizzát neveztek el. (Összetevői: paradicsomos alapon dupla mozzarella, sonka, szalámi, gyroshús, bacon, hagyma, paprika, olívabogyó.)

A súlyemelőnek kis híján sikerült megdöntenie Szanyi Andor tatai teremcsúcsát az állványról lökésben, de a 246 kiló már nem ment neki. „Azt hittem, legyőzzük a szellemet, de még itt van velünk. Andorral persze semmi bajom, társam volt, együtt voltunk olimpián, de azért mégiscsak egy szakállas csúcsról van szó” – ezek már Bökfi János kapitány szavai.

Nagy pillanatnyilag a 7-10. helyért indul Londonban, és Bökfi nehezen vállalkozott arra, hogy megjelöljön egy helyezést, ha mondjuk húsz évvel korábban lenne a verseny, meddig juthatna el tanítványa. Végül kibökte, szerinte az éremért harcolhatna, ezzel a munkával, és a húsz évvel ezelőtti konkurenciával, amikor még nem volt Irán, Dél-Korea, és nem voltak szovjet utódállamok.

„Nagyon nehéz elmagyarázni, érzékeltetni, hogy ez a sportág mennyire megváltozott, Péter ugyanakkor nagy értéke a magyar sportnak. Mert gondoljunk csak bele, egy súlyemelő és egy kenus lesz Londonban. Tudom, Vajda Attila aranyesélyes, Péter nem, de az országnak ugyanúgy egy embert sikerült kiállítania abban a sikersportágban, mint nálunk. Pedig kenuban vannak edzők, versenyzők, míg nálunk leginkább semmi sincs. Nem tudom, van-e húsz súlyemelőedző az országban. Megszűntek a fellegvárak, és a 2004-es doppingbotrány nagyon sokat ártott, pláne, hogy éveken át beszéltünk róla, és nem zártuk le, mint mások.”