ATLÉTIKA

2012.08.04. 09:51

A verseny és a lebonyolítás

Atlétikában 2000 sportoló indul. Összesen 47 számban avatnak bajnokot. A versenyek augusztus 3-án kezdődnek és augusztus 12-én a férfi maratoni futással zárul. A rövidebb futószámokban (az 1500 méteres síkfutásig) előfutamokat, elődöntőket, majd a döntőt rendezik, női és férfi 100 méteren a sok induló miatt selejtezőket is rendeznek. A többi számban selejtező, majd a döntő következik.

A helyszín

A londoni olimpiai stadion
A londoni olimpiai stadion
Fotó: Anthony Charlton / AFP

A versenyeket a 2011-ben épített és közel 80 ezer befogadására alkalmas Olimpia Stadionban rendezik. A maratoni futást és a gyalogló versenyeket a Buckingham Palota és a Trafalgar Square között elhelyezkedő The Mallen bonyolítják le.

Az olimpiai múlt

Az atlétika 1896 óta valamennyi olimpia programjában szerepelt. Eddig 92 nemzet szerzett érmeket a játékokon, az örökranglistán 21. Magyarországnak kilenc jutott. Toronymagasan vezet az Egyesült Államok, amely az eddigi játékok 2659 érméből 738-at vitt haza, közte 311 aranyérmet. A második Szovjetuniónak közel ötöd ennyi jutott.

A magyarok

Atlétáink 24 olimpián vettek részt eddig. Magyar arany legutóbb 1996-ban, Atlantában született, amikor Kiss Balázs 81,24 méterrel nyerte a kalapácsvetést. A legutóbbi magyar érem a diszkoszvető Kővágó Zoltán nevéhez fűződik, aki 2004-ben lett második. Éppen a doppingolás miatt kizárt Fazekas Róbertet előzte meg.

Olimpiai bajnokaink

 Sportoló neve  Olimpia  Versenyszám  Egyesület
Bauer Rudolf 1900 diszkoszvetés MOGA AC
Csák Ibolya (Kádár Lajosné) 1936 magasugrás NTE
Gyarmati Olga 1948 távolugrás Bp. Vasas
Németh Imre 1948 kalapácsvetés Bp. Vasas
Csermák József 1952 kalapácsvetés Tapolcai Lokomotív
Németh Angéla (Ránkyné) 1968 gerelyhajítás TFSE
Zsivótzky Gyula 1968 kalapácsvetés Ú. Dózsa SC
Németh Miklós 1976 gerelyhajítás Vasas SC
Kiss Balázs 1996 kalapácsvetés VEDAC

Forrás: mob.hu

A sportág legendás olimpiai alakjai

A sportág legnagyobb alakja a kilencszeres olimpiai bajnok finn közép- és hosszútávfutó Paavo Nurmi, aki pályafutás során 12-szer állhatott olimpián dobogón. Őt az amerikai sprinter, Carl Lewis követi kilenc arannyal és egy ezüsttel. Az amerikai távol- és magasugró Ray Ewrynek és a finn futó, Ville Ritolának 8-8 érme van.

Paavo Nurmi
Paavo Nurmi
Fotó: Corr / AFP

Tudta-e…

… hogy az amerikai Ray Ewry – aki 1900 és 1908 között 10 aranyérmet nyert helyből távol-, magas- és hármasugrásban – a gyermekbénulást leküzdve lett minden idők egyik legsikeresebb olimpikonja?
… hogy a maratoni futást a görög katona, Pheidippidesz tiszteletére rendezik, aki a valamivel több, mint 42 kilométert két nap alatt tette meg Marathon és Athén között, miközben a győztes üzenetet vitte?
… hogy az 1948-as londoni játékokon rúdugrásban győztes amerikai Guinn Smith volt az utolsó, aki bambuszból készült rúddal ugrott?
…hogy az atlétikai versenyeken 510 állítható akadályt használnak majd?

A legutóbbi világversenyek győztesei

 Férfiak  Olimpia  vb  Eb
100 méter Usain Bolt (jamaicai) Yohan Blake (jamaicai) Christophe Lemaitre (francia)
200 méter Usain Bolt (jamaicai) Usain Bolt (jamaicai) Churandy Martina (holland)
400 méter LaShawn Merritt (amerikai) Kirani James (grenadai) Pavel Maslák (cseh)
800 méter Wilfred Bungei (kenyai) David Rudisha (kenyai) Jurij Borzsakovszkij (orosz)
1500 méter Asbel Kipruto Kiprop (kenyai) Asbel Kipruto Kiprop (kenyai) Henrik Ingrebrigtsen (norvég
5000 méter Kenenisa Bekele (etióp) Mo Farah (brit) Mo Farah (brit)
10 000 méter Kenenisa Bekele (etióp) Ibrahim Jeilan (etióp) Polat Kemboi Arikan (török)
110 méter gát Dayron Robles (kubai) Jason Richardson (amerikai) Szergej Subenkov (orosz)
400 méter gát Angelo Taylor (amerikai) Dai Greene (brit) Rhys Williams (brit)
3000 méter akadály Brimin Kiprop Kipruto (kenyai) Ezekiel Kemboi (kenyai) Mahiedine Mekhissi-Benabbad (francia)
4x100 méter váltó Jamaica Jamaica Hollandia
4x400 méter váltó Egyesült Államok Egyesült Államok Belgium
Maratoni futás Samuel Wanjiru (kenyai) Abel Kirui (kenyai) -
20 km gyaloglás Valerij Borcsin (orosz) Valerij Borcsin (orosz) -
50 km gyaloglás Alex Schwarzer (olasz) Szergej Bakjulin (orosz) -
Távolugrás Irving Saladino (panamai) Dwight Phillips (amerikai) Sebastian Bayer (német)
Hármasugrás Nelson Évora (portugál) Christian Taylor (amerikai) Fabrizio Donato (olasz)
Magasugrás Andrej Szilnov (orosz) Jesse Williams (amerikai) Robert Grabarz (brit)
Rúdugrás Steven Hooker (ausztrál) Pawel Wojciechowski (lengyel) Renaud Lavillenie (francia)
Súlylökés Tomasz Majewski (lengyel) David Storl (német) David Storl (német)
Diszkoszvetés Gerd Kanter (észt) Robert Harting (német) Robert Harting (német)
Gerelyhajítás Andreas Thorkildsen (norvég) Matthias de Zordo (német) Vitezslav Vesely (cseh)
Kalapácsvetés Primoz Kozmus (szlovén) Murofusi Kodzsi (japán) Pars Krisztián (magyar)
Tízpróba Bryan Clay (amerikai) Trey Hardee (amerikai) Pascal Behrenbruch (német)
 Nők  
 
 
100 méter Shelly-Ann Fraser (jamaicai) Carmelita Jeter (amerikai) Ivet Lalova (bolgár)
200 méter Veronica Campbell-Brown (jamaicai) Veronica Campbell-Brown (jamaicai) Marija Rjemjen (ukrán)
400 méter Christine Ohuruogu (brit) Amantle Montsho (botswanai) Moa Hjelmer (svéd)
800 méter Pamela Jelimo (kenyai) Marija Szavinova (orosz) Jelena Arzsakova (orosz)
1500 méter Nancy Jebet Lagat (kenyai) Jennifer Simpson (amerikai) Asli Cakir Alptekin (török)
5000 méter Tirunesh Dibaba (etióp) Vivien Cheruiyot (kenyai) Olga Golovkina (orosz)
10 000 méter Tirunesh Dibaba (etióp) Vivien Cheruiyot (kenyai) Ana Dulce Félix (portugál)
100 méter gát Dawn Harper (amerikai) Sally Pearson (ausztrál) Nevin Yanit (török)
400 méter gát Melaine Walker (jamaicai) Lashinda Demus (amerikai) Irina Davidova (orosz)
3000 méter akadály Gulnara Galkina-Szarnyitova (orosz) Julija Zaripova (orosz) Gülcan Mingir (török)
4x100 méter váltó Oroszország Egyesült Államok Németország
4x400 méter váltó Egyesült Államok Egyesült Államok Ukrajna
Maratoni futás Constantina Dita-Tomescu (román) Edna Kiplagat (kenyai) -
20 km gyaloglás Olga Kanyiszkina (orosz) Olga Kanyiszkina (orosz) -
Távolugrás Maurren Maggi (brazil) Brittney Reese (amerikai) Éloyse Lesueur (francia)
Hármasugrás Francoise Mbango Etone (kameruni) Olga Szaladuha (ukrán) Olga Szaladuha (ukrán)
Magasugrás Tia Hellebaut (belga) Anna Csicserova (orosz) Ruth Beita (spanyol)
Rúdugrás Jelena Iszinbajeva (orosz) Fabiana Murer (brazil) Jirina Plácniková (cseh)
Súlylökés Valerie Vili (új-zélandi) Valerie Adams (új-zélandi) Nadine Kleinert (német)
Diszkoszvetés Stephanie Brown Trafton (amerikai) Li Janfeng (kínai) Sandra Perkovic (horvát)
Gerelyhajítás Barbora Spotakova (cseh) Marija Abakumova (orosz) Vira Rebrik (ukrán)
Kalapácsvetés Akszana Mjankova (fehérorosz) Tatyana Liszenko (orosz) Anita Wlodarczyk (lengyel)
Hétpróba Natalja Dobrinszka (ukrán) Tatyana Csernova (orosz) Antoinette Nana Djimou Ida (francia)

A sportág olimpiai éremtáblája

Atlétika Arany Ezüst Bronz Összes
Egyesült Államok 311 238 189 738
Szovjetunió 64 55 74 193
Nagy-Britannia 49 78 61 188
Finnország 48 35 30 113
NDK 38 36 35 109
Kenya 22 27 19 68
Lengyelország 22 17 13 52
Ausztrália 19 24 25 68
Magyarország 9 13 17 39