Elmossa az eső az olimpiát?
A londoni olimpia esős idő elé néz, de a szervezők már megkezdték a felkészülést és kidolgozták a készenléti terveket. Negyedmillió esőkabáttal, hadseregnyi esernyővel és esőkabáttal felszerelt önkéntessel készülnek, és egy ötfős időjárás-előrejelző csapat is folyamatos információkkal látja el a szervezőbizottságot – írta a Reuters.
Az időjárás kiszámíthatatlan és ezért veszélyeztetheti a szabadtéri játékokat, elsősorban az evező-, kajak-kenu és lovasversenyeket. A rossz időjárás eleve nagy kihívás a szervezőknek, de ezt megszorozva a több millió nézővel, 70 000 önkéntessel és a körülbelül 10 500 világklasszis sportolóval kiderül, hogy mekkora szervezést igényel. Az Egyesült Királyság Nemzeti időjárás-előrejelző csapata folyamatosan figyeli a változékony időjárást, de szerintük korai lenne még bármit is jósolni a július 27-től augusztus 12-ig tartó játékok idejére.
Debbie Jevans, a londoni Nyári Olimpiai és Paralimpiai Játékok Szervezőbizottságának (LOCOG) sportigazgatója elmondta, nincsen más választásuk, mint felkészülni az időjárásra. Jevans szerint nyilvánvaló, ha választhatna, akkor esőmentes versenyeket szeretne, de a kiszámíthatatlanság miatt a tervek vannak az esős, zord időjárásra is. A rossz időnek a legnagyobb mértékben a lovasprogramok vannak kitéve. A Greenwich Park – Nagy-Britannia legrégibb királyi parkja – lesz a helyszíne a lövészetnek, az öttusa lovaglásának, a futásának és a lovasok versenyszámainak. Szükség esetére már előkészítettek gépi és kézi szivattyúkat, hogy eső esetén a felesleges vizet azonnal el tudják távolítani.
A nézőknek némi örömöt jelenthet, hogy a sport az időjárástól függetlenül zajlik. Sovány vigasz lehet azoknak, akiknek felhőszakadásban kell majd végigülniük egy versenyt, hiszen az előrejelzések szerint egy felhőszakadás biztosan várható. A szervezők azonban nyugalomra intenek mindenkit, hiszen körülbelül 250 000 piros, fehér és kék színű esőkabát lesz majd kéznél. A stadionok területén belül olimpiai márkajelzésű esernyőket lehet majd vásárolni körülbelül 5000 és 7000 forint közötti áron, angol fontban, természetesen. A brit eladók is készülődnek nagyszámú esernyővel és esőkabáttal.
Kevesebb, mint három héttel az olimpia előtt egy biztos, hogy forró, napsütéses időjárás nagyon valószínűtlen a 30 napos előrejelzés szerint. Az egyik legcsapadékosabb hónap a június volt és augusztus elejére sem várható nagyobb változás - írta a német Sport1.de.