Az olimpiai indulás a tét a vívóknak a hétvégén
Hajrájához érkezik a hétvégén négy szakágban a vívók olimpiai selejtezős versengése; a magyarok több helyszínen is a londoni részvételért lépnek pástra. Érintett a férfi kardcsapat, a párbajtőröző Imre Géza és Boczkó Gábor, valamint a kardozó Benkó Réka.
A kardválogatott számára már csak azért is nagyon nagy a tét Moszkvában, mert mostanáig nem fordult elő, hogy magyarok nélkül rendezzenek olimpiai csapatversenyt. Az orosz fővárosba Kovács Tamás szövetségi kapitány döntése alapján Szilágyi Áron, Lontay Balázs, Iliász Nikolász és Gáll Csaba utazik. Ők az egyéni versenyben nem indulnak, nehogy sérülés miatt kerüljön nehéz helyzetbe a csapat.
Szilágyinak már megvan az egyéni kvótája, ez azt jelenti, hogy ha a válogatott nem szerez indulási jogot, ő akkor is ott lehet Londonban. Ami a csapatot illeti, ugyancsak van esély az olimpiai indulásra. Ehhez leegyszerűsítve a franciák előtt kell végezni vasárnap, de még úgy is összejöhet a kvóta, hogy a rivális csapat csak egy hellyel előzi meg a magyart bizonyos pozíciókban.
„A 16 között a kanadaiakkal vagy a franciákkal vívunk. Ha utóbbi párosítás lesz, le kell győznünk őket, s akkor megvan a kvóta - kezdte a bonyolult helyzet ismertetését Kovács Tamás szövetségi kapitány. - Ha a franciák bejutnak a nyolc közé, mi pedig nem, és ők nyolcadikak, mi meg kilencedikek vagy tizedikek leszünk, akkor mi utazhatunk Londonba. Ha a 16 között mindkét csapat győz, a kanadaiak, illetve az amerikaiak ellen, akkor az oroszok, illetve a németek következnek. Tegyük fel, hogy a papírforma alapján mindkét csapat kikap, ez esetben az is magyar kvótát érne, ha végül egy helyezéssel szorulnánk a franciák mögé az 5-8 között. Ha viszont a legnagyobb riválisaink a négy közé is bejutnak, mi pedig nem, övék a kvóta. S akkor is, ha mindkét csapat négy között lesz, de a franciák előrébb végeznek, mint mi.”
Jelen állás szerint a magyarok két ponttal állnak a franciák mögött a kvalifikációs listán, de ha a legrosszabb eredményt kivesszük, amire a moszkvai viadal után már lesz lehetőség, a magyarok állnak jobban három ponttal, mivel nekik egy 13. hely, a franciáknak pedig egy nyolcadik esik ki, 26, illetve 21 ponttal. Pontegyenlőség a franciáknak kedvezne, mivel a legjobb eredményt tekintve ők állnak jobban, egy harmadik hellyel.
A hétvégén a női kardozók is pástra lépnek Moszkvában. Náluk nem lesz csapatverseny Londonban, így kvótát csak egyéniben lehet szerezni. Erre Benkó Rékának van esélye. Vagy úgy, hogy Moszkvában jól szerepel, és automatikusan bekerül a londoni indulók közé, vagy úgy, hogy áprilisban az első négy között végez az úgynevezett zónaversenyen.
A férfi párbajtőrözők Párizsban vívnak ezen a héten. Náluk sem lesz olimpiai csapatverseny Londonban, vagyis egyéni kvótát lehet begyűjteni. Imre Géza helye valószínűnek tűnik, Boczkó Gábor viszont csak bravúros eredménnyel utazhat a játékokra.
Udvarhelyi Gábor keretedző a másfél hete rendezett tallinni Világkupa után közvetlenül úgy nyilatkozott, hogy Boczkónak valószínűleg dobogós hely kell a kvótához, s a pontszámok is ezt támasztják alá, azzal a megkötéssel, hogy adott esetben még egy bronzérem sem biztos, hogy elegendő.
„Imre Gézának, mondjuk, 85 százalékos esélye van, akár már egy közepes szerepléssel is, Boczkó viszont egészen kiváló eredményt kell elérnie és még az ellenfelektől is függ a sorsa” - rögzítette az aktuális helyzetet Udvarhelyi Gábor.
A lista első 12 helyezettje automatikusan olimpiai résztvevő lesz, s Európából további két vívó csatlakozhat hozzájuk a rangsor alapján. Ezen helyek egyikére érhet oda Boczkó az eredmények kedvező alakulása esetén. Olimpiai kilátásait rontja, hogy ha Imre az első 12 között lesz, ő pedig kiszorul a kvótát szerzők közül, nem javíthat az áprilisi zónaversenyen sem, mivel azon csak olyan országok képviselői indulhatnak, amelyek még nem rendelkeznek részvételi joggal.
A férfi tőrözők Bonnban versenyeznek. A magyaroknak a jelenlegi állás szerint sem egyéniben, sem csapatban nincs esélyük a kvótaszerzésre a ranglistákról, így marad a zónaversenyes lehetőség egyetlen vívónak. Női párbajtőrben és tőrben a jövő héten zárul a kvalifikációs sorozat.