Az olimpiára fegyverrel is be lehet sétálni
A szikhek öt szimbolikus tárggyal, viselettel jelzik, hogy melyik vallási közösséghez is tartoznak. Előírás számukra a hosszú, vágatlan haj, az ennek rendben tartásához szükséges fafésű, az erőt jelképező acél karperec, a puritánságra utaló fehér rövidnadrág és a kirpán nevű görbe tőr. Ez arra emlékezteti őket, hogy a gyengékért kell harcolni.
![000 HKG2004010461093](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/251/2510/25103/2510306_0bb4e9d1bcc39f58200cd6586d1393b8_wm.jpg)
Ugyan valószínűleg sohasem használják a kirpánt, de mégis csak furcsa, hogy a már így is kritizált biztonsági szolgálat vállalja a kockázatot, és fegyvert engednek a lelátókra.
"Azt szeretnénk, ha a játékok midneki számára elérhetőek lennének. Ezt az alapelvet magáéve tette a LOCOG biztonsági szolgálata is, és több vallás képviselőivel is felvették a kapcsolatot" - mondta a Locog szóvívője.
A kirpánt be kell majd mutatni az biztonsági őröknek, de nem lesz kötelező kihúzni azt a hüvelyéből. A szervezők azt szeretnék, hogy csak a ruha alatt hordják a tőrt a szikhek, és bizonyítsák, valóban vallási okokból van náluk, tehát a négy másik előírásos viseletet is számon kérik majd.
A szervezők nem véletlenül gondoltak a szikhekre, Indián kívül Nagy-Britanniában él a legnagyobb közösségük. 2001-ben 336 ezren vallották magukat a vallás követőinek, azóta a vezetőik szerint ez a szám megduplázódott.
![000 SAPA970815735500](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/251/2510/25109/2510982_e109ebbbc9b71c0bb630bc0dbdef4cdc_wm.jpg)
Az olimpia önkéntesei közé 193 lelkészt is toboroztak, ők kilenc vallás híveinek állnak rendelkezésre. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság eredetileg csak öt vallás, a budhista, hindu, keresztény, zsidó és muszlim, számára kért külön létesíményeket, de a LOCOG további négynek (szikhizmus, dzsainizmus, bahá'i és zoroasztránius) biztosít imatermet.