CSELGÁNCS

2012.07.28. 14:40

A verseny és lebonyolítás

Összesen 386 dzsúdós indul az olimpián, összesen 14 súlycsoportban osztanak majd érmeket. Minden kategóriában egyenes kiesésben rendezik a versenyeket, a vigaszágon az javíthat, akinek legyőzője bejut az elődöntőbe. A versenyek július 28-án kezdődnek és augusztus 3-án rendezik az utolsó döntőket.

Fotó: Leon Neal / AFP

A helyszín

A versenyek a London központjától 8 kilométerre, Kelet-Londonban található ExCeL konferencia- és kiállítási csarnokban rendezik. A létesítményt 2000-ben nyitották meg, az olimpiára apróbb felújításokat végeztek rajta, a versenyekre 10 ezer nézőnek jut hely.

Az olimpiai múlt

A dzsúdó 1964 ót szerepel az olimpia programján. Azóta folyamatosan változtak a kategóriák, így az olimpia műsora is. Az elmúlt 48 évben 435 érem talált gazdára, amelyen 51 ország osztozott. Semmi meglepő nincs abban, hogy a sportág őshazájának tartott Japán vezeti a rangsort, méghozzá toronymagasan. 65 eddig megszerzett érméből 35 volt arany.

A magyarok

A sportág eddigi egyetlen olimpia aranyát Kovács Antal szerezte 1992-ben. Az első pontszerző hely Hetényi Antal nevéhez fűződik 1982-ből, az első érem pedig Tuncsik Józsefé volt, aki 1976-ban bronzérmes lett. 1992 óta csak pontszerző helyen zártak a magyarok.

Olimpiai bajnokaink

Sportoló neve Olimpia Versenyszám Egyesület
Kovács Antal 1992 95 kg Paksi ASE

Forrás: mob.hu

A sportág legendás olimpiai alakjai

A férfiak 60 kg-os versenyében a japán Nomura Tadahiro 1996 és 2004 között háromszor lett olimpiai bajnok, közben 1997-ben vb-t is nyert. Ő a sportág egyetlen olyan versenyzője, aki háromszor is a dobogó legfelső fokára állhatott. Rajta kívül hét olyan dzsúdós van, aki kétszer nyert olimpiát.

Tudta-e…

… hogy a dzsúdó szabályai előírják, hogy a küzdelem előtt és utána is a versenyzőnek meg kell hajolnia a bíró előtt?
… hogy a 20. század közepéig a támadás tiltott elem volt, mert alapvetően ez egy önvédelmi sportág?

Fotó: AFP

A legutóbbi világversenyek győztesei

   Olimpia  vb  Eb
Férfiak  
 
 
60 kg Csoj Min Ho (dél-koreai) Risod Szobirov (üzbég) Beszlan Mudranov (orosz)
66 kg Ucsisiba Maszato (japán) Ebinuma Maszasi (japán) Alim Gadanov (orosz)
73 kg Elnur Mammadli (azeri) Nakaja Riki (japán) Ugo Legrand (francia)
81 kg Ole Bischof (német) Kim Dzse Bum (dél-koreai) Sirazhudin Magomedov (orosz)
90 kg Irakli Cirekidze (grúz) Iliasz Iliadisz (görög) Varlam Liparteliani (grúz)
100 kg Naidangiin Tüvshinbayar (mongol) Tagir Hajbulajev (orosz) Ariel Ze'evi (izraeli)
+100 kg Isi Szatosi (japán) Teddy Riner (francia) Alekszandr Mihajlin (orosz)
Nők  
 
 
48 kg Alina Alexandra Dumitru (román) Aszami Haruna (japán) Alina Alexandra Dumitru (román)
52 kg Hszian Tung-mej (kínai) Nakamura Miszato (japán) Andrea Stefania Chitu
57 kg Giulia Quintavalle (olasz) Szato Ajko (japán) Telma Monteiro (portugál)
63 kg Tanimoto Ajumi (japán) Gevrise Emane (francia) Gevrise Emane (francia)
70 kg Ueno Maszae (japán) Lucie Decosse (francia) Edith Bosch (holland)
78 kg Jang Hsziu-li (kínai) Audrey Tcheumeo (francia) Joó Abigél (magyar)
+78 kg Tung Ven (kínai) Tung Ven (kínai) Alena Ivascsenko (orosz)

A sportág olimpiai éremtáblája

 
 Arany  Ezüst  Bronz  Összes
Japán 35 15 15 65
Franciaország 10 8 19 37
Dél-Korea 9 14 14 37
Kína 8 2 8 18
Kuba 5 11 16 32
Szovjetunió 5 5 13 23
Hollandia 4 2 14 20
Lengyelország 3 3 2 8
Magyarország 1 2 4 7