Gyenesei kvótás, mégse mehet Londonba
Tóth Adrienn, Kovács Sarolta, Marosi Ádám és Kasza Róbert londoni nevezését javasolta a Magyar Öttusa Szövetség (MÖSZ) a Magyar Olimpiai Bizottságnak.
A MÖSZ emlékeztet arra, hogy a selejtező időszakot követően a nemzetközi szövetség (UIPM) megküldte a kvótával rendelkező versenyzők névsorát, ebből kiderült, hogy Tóth, Kovács, Marosi és Kasza mellett Gyenesei Leila és Demeter Bence szerzett indulási jogosultságot.
Közülük kellett kiválasztani a négy olimpiai versenyzőt. A nyári játékokon nemzetenként és nemenként csak két öttusázó szerepelhet, de több szerezhetett kvótát, ezért volt szükség a szűkítésre.
Kasza a 2011-es Világkupa-döntő győzteseként, Marosi Ádám az elmúlt évi világbajnokságon elért harmadik helyével harcolta ki a részvétel jogát, Tóth Adrienn és Kovács Sarolta a tavalyi Európa-bajnokság második, illetve hetedik helyezettjeként szerzett kvótát, Demeter és Gyenesei pedig a május 31-ével zárult egyéves időszak eredményeit összegző kvalifikációs ranglistáról.
A szövetség szerint jelenleg mindenki egészséges és motiváltan készül. Az olimpiáig hátralevő időszakban az edzőtáborozást több verseny - így a moszkvai Kreml Kupa, az országos bajnokság és a szófiai Európa-bajnokság - szakítja meg. Az öttusacsapat augusztus 7-én utazik el Londonba.
Gyenesei már volt olimpikon, Pekingben édesapja, István még a sportért felelős miniszter volt. Előtte, a 2006-os olimpián sífutóként vett részt, pontosabban nem fejezte be a távot.