Janics és Kovács kijutott az olimpiára
További cikkek cikkek
Az első kajak-kenu válogatón női párosban győztes Kozák Danuta, Szabó Gabriella egység feloszlott, mert előbbi időközben ötszáz egyesben vívta ki az olimpiai részvételt.
Az olimpiai címvédő Kovács Katalin, Janics Natasa duó egy hónappal ezelőtti második helye győzelemmel ért fel. A páros ugyanakkor nem készülődhetett zavartalanul a következő válogatóra, mert Duisburgban tizenkét dekás súlytöbblettel kizárták őket. Csipes Ferenc, Kovács edzője pedig úgy gondolta: Kovácsnak Csipessel kellene mennie.
A második válogató előtt természetesen Janics és Kovács együttmaradt, míg Szabó megkereste az egyesben Kozák mögött második Fazekas Krisztinát, és a válogatóra össze is álltak. Fazekas nem kapta meg az amerikai állampolgárságot, ezért magyar színekben indul, és pillanatnyilag jó eséllyel pályázik a négyeshajó egyik helyére.
Szabó és Fazekas megszorította Janicsékat pénteken, de fél másodperccel lemaradtak mögöttük. Csipes és Benedek több mint két másodperccel később haladt át a célvonalon.
„Katival előre átbeszéltük a taktikát. Az elején én toltam őt, a végén ő húzott be engem a célba. Nagyon jól jöttünk ki a rajtgépből, igazából már száz méter után éreztem, hogy nem kaphatunk ki” – értékelt a háromszoros olimpiai bajnok szegedi kajakos.
„Az utóbbi két hétben viszonylag sokat eveztünk együtt, volt, hogy én mentem Szolnokra, volt, hogy Kati jött Szegedre. Úgy érzem, kicsit még távol vagyunk a pekingi formától, de mindenképpen jó úton haladunk legfontosabb célunk, a címvédés felé” – folytatta Douchev-Janics Natasa, aki vasárnap 200 egyesben is harcba száll a londoni részvételért.
„Háromszázig tolta alám a hajót Natasa, de azért így is elfáradtam a végére. Boldog vagyok, hiszen év elején az volt a célom, hogy bekerüljek az olimpiai csapatba, és ez egy számban már mindenképpen sikerült. Szeretnék a négyesbe is beülni, a végleges összeállításról természetesen a kapitánynak kell döntenie” – mesélte Kovács Katalin az eredményhirdetés előtt.
"A nyugalom a legfontosabb, és innentől kezdve ez a páros nyugodtan készül fel, és már többször bebizonyították, együtt csodákra képesek. Nagyon sokat kell még csiszolni rajtuk, mert nagyopn jól rajtoltak, nagyon szépen mentek, és belefért, hogy a mezőnyt figyeljék, és a végére kicsit kiengedjenek. Taktikailag kifogástalan volt, amit láttunk, és biztos vagyok benne, hogy még tudnak javulni, akár másodperceket is" - értékelt Csonka Gábor, Janics menedzsere.
Az ezer méter kenu egyesben győztes Vajda Attila több mint négy másodperccel nyert, abszolút igazolta, hogy a hazai mezőnyben nincs ellenfele.
Fábiánné Rozsnyói Katalinnak is jó napja volt, mert nagyon simán nyert az az egység, amit ő készített fel. A háromszoros olimpiai bajnok, Kammerer Zoltán időben csatlakozott a Tóth, Kulifai, Pauman trióhoz, és jó evezéssel nyerték a négyesválogatót.
Ha a jövő heti zágrábi Eb-n a négyes dobogós, meg is váltotta a helyét az olimpiára. Ha nem, akkor Storcz Botond kapitány még alakíthat rajta.
Az olimpiai bajnok Vereckei Ákos pillanatnyilag körön kívül van, és Kucsera Gábor is.