Kim Dzsongunnak nyertünk aranyakat
Hősöknek kijáró ünnepélyes fogadtatásban volt részük az Észak-Koreába hazatérő olimpikonoknak, akiket magas rangú politikusok is köszöntöttek.
A repülőtérről nyitott tetejű busszal szállították a sportolókat Phenjan utcáin. A kommunista ország négy arannyal és két bronzzal huszadik lett az olimpiai éremtáblázaton, ezzel az 1992-es barcelonai nyári játékok óta a legjobb eredményt produkálta.
Az ázsiai műsorsugárzók szervezetével kötött megállapodásnak köszönhetően az észak-koreai sportrajongók is láthattak közvetítéseket az olimpiáról.
Az utcai ünneplés után a sportolók banketten vettek részt, melyen Csö Jongrim miniszterelnök mondott köszöntőt. A helyi sajtó beszámolója szerint minden dobogós Kim Dzsongun államfőnek ajánlotta megnyert érmét.
Londonban súlyemelésben három, cselgáncsban egy aranyat szereztek az észak-koreaiak.