Litván tinédzser oktatta a mellúszó mezőnyt
Az angliai Plymouth College-ben tanuló, 15 éves litván Ruta Meilutyte (ejtsd: Meilutite) szerezte az úszódöntők eddigi legnagyobb meglepetését. A női 100 méteres mellúszásban hétfőn esete nyolc századdal legyőzte a toronymagas esélyest, a szám világbajnokát, az amerikai Rebecca Sonit.
A litván sport ötödik – a medencében az első – aranyérmét szerző Meilutyte felkészülése már kiváló eredményt sejtetett. Tavaly októberben, alig több mint 14 évesen kilenc litván rekordot döntött meg hazája úszóbajnokságában. 2011-ben az európai úszok ifjúsági olimpia fesztiválján megnyerte 100 méter mellet, 50 gyorson második, száz gyorson harmadik lett. Londonban már az elődöntőben Európa-rekordot döntött, 1:05.21-vel, a legjobb idővel került a döntőbe, ahol 1:05,47-et úszott.
Meilutyte három éve költözött édesapjával Angliába. A plymouth-i középiskolában Jon Rudd irányítja a felkészülését: „Amikor megérkezett, a gyorsúszása volt a legjobb, a mellúszást alaposan rendbe kellett tenni. Az, hogy hihetetlen tehetség, már akkor látszott. Most már nem csak tehetség, hanem nagyszerű versenyző is.”
A fiatal úszónő a verseny után könnyeivel küszködve csak annyit tudott mondani: „El sem hiszem, hogy nyertem. Ezt most még felfogni sem tudom.”