Londonba robog a Robur

2012.07.21. 15:58 Módosítva: 2012.07.21. 17:28
Robur kisbusszal indult el a londoni olimpiára öt vállalkozó kedvű rajongó, hogy egy hét múlva már az első sorból drukkolhassanak a magyar vízilabda-válogatottnak. Az utasok között van a magyar undergroundlegenda Waszlavik Gazember László is, aki az esemény alkalmából rendezett sajtótájékoztatón sem hazudtolta meg magát.

Péntek délelőtt fél 12-kor egy Robur mikrobusz gördült ki a Közlekedési Múzeum kupolacsarnokának bejárata elől. Balázs Ottó és csapata, Jármi Zsolt, Bujdosó Attila, Bánlaki Tasnád és Waszlavik Gazember László, az A.E. Bizottság és a Vágtázó Halottkémek legendás alakja a londoni olimpiára indulnak, összesen 13 ezer kilométert fognak megtenni egy hónap alatt a 24 éves kisbusszal.

Balázs nem most vállalkozik először ilyen expedícióra, korábban már az athéni és a pekingi olimpiának is a kelet-német autógyártás büszkeségével vágtak neki.

Olimpiai felkészülés

Az autón most csak felújítási munkálatokat kellett végezni, hogy kibírja az újabb utat. Jármi Zsolt szerint az autó felkészítése nagyjából 2,5 millió forintjába és fél évébe került a csapatnak, volt olyan alkatrész, amit kifejezetten emiatt az expedíció miatt kellett legyártani. Jármi szerint a 2,5 millió forint még így is olcsónak számít, hallott már olyan Roburról is, aminek felújítása 6-7 millió forintba került.

Az olimpiai autó hátuljába négy ágy került, 2-2 mindkét oldalra, emeletes elrendezésben, a csapat tagjai végig az autóban fognak aludni. Az ágyakon kívül egy, a vezető ülése mögött elhelyezett asztal biztosítja a komfortot a buszban.

Az autót ketten fogják elvezetni Londonig, mivel 3,5 tonnás súlya miatt külföldön teherautós jogsi kell, ami csak Balázsnak és Járminak van. Nyugat-Európában egyébként csak ők vezethetnek Roburt, Balázs szerint ugyanis ez az egyetlen ilyen kisbusz, ami a szigorú szabályozások ellenére megkapta a közlekedési engedélyt.

Nem állnak meg Londonnál

Az expedíció Bécsen, Németországon, Belgiumon és Franciaországon keresztül éri el Londont, majd az olimpia után tovább indulnak Írországba, Skóciába és végül vissza Franciaországba. Balázs elmondta, hogy az olimpián a vízilabda-elődöntőig, augusztus 7-8-ig biztosan maradnak, a további maradásuk viszont a költségvetés szűkössége miatt még kérdéses. A csapatvezető elmondása szerint nagyon szurkolnak a férfi vízilabda-válogatottnak, de a női vízilabdások, a férfi kéziválogatott és a vívók meccseit is figyelemmel fogják kísérni.

Az olimpia után a túra tovább folytatódik Írország és Skócia felé, ahol szeretnék felvenni a kapcsolatot a kint élő magyarokkal is. Az útvonalat jócskán le kellett rövidíteni, az eredeti tervek szerint a csapat végig autózott volna Dánián és Norvégián is, de erről végül anyagi okokból le kellett mondaniuk. Balázs elmondta, hogy az expedíciót számos kisebb cég támogatja, viszont a nagyobb cégek ezúttal távol maradtak. A Roburon valóban csak egy ismert logó szerepel, a Magyar Olimpiai Bizottságé, ők azonban csak olimpiai melegítőkkel támogatják az utazókat.

Senki nem hitte, hogy sikerülhet

Balázs elmondta, a pekingi olimpia után nem is volt kérdés, hogy a londoni útnak is Roburral vágnak neki. A négy évvel ezelőtti, három és fél hónapos expedíció alatt összesen 25 ezer kilométert tettek meg nagyobb baj nélkül, néhány defekten és hegesztési munkákon kívül az autó zökkenőmentesen érkezett meg Kínába, pedig azon az úton még a Góbi sivatagon is át kellett vágniuk.

A londoni útra egyébként nagyrészt kicserélődött a csapat, a Pekingbe utazók közül csak Balázs és Jármi maradt, a többiek – köztük Waszlavik – nem utaztak Kínába. Waszlavik egyébként azonnal elfogadta Balázs felkérését. Mint mondta, amatőrként szereti a sportot, ő találta fel például a meditatív úszást, emellett pedig a kalandokat is szereti, gyakran jár evezni, és a fellépéseire sokszor csónakot is visz magával, hátha talál egy megfelelő tavat, vagy folyót. A sajtótájékoztató végén Waszlavik el is játszotta a paranoid dallamaira aktualizált Kispiricsi falu végén... kezdetű nótát, szemléltetve, hogy miért nem szereltek a Roburba CD lejátszót.

Nem ők az egyetlenek

Hídvégi János, a Közlekedési Múzeum muzeológusa emlékeztetett, hogy Treszl Gábor és Hunyadi Bence már egy hónappal ezelőtt elindultak oldalkocsis Pannóniájukkal az olimpiára és jelenleg éppen Spanyolországban vannak. A tervek szerint Franciaországban találkoznak is a Robur-expedícióval. Cseuz Lászlóval viszont, aki biciklivel vágott neki a londoni útnak, a tervek szerint már holnap találkozik a csapat. A szentesi testnevelőtanárnak a londoni már a hatodik olimpiája, Barcelona óta az összes olimpián ott volt és mindegyikre kerékpárral jutott el.