Magyarország visszatért a nagyhatalmakhoz

2000 és 2004 után a londoni olimpián is nyolc aranyérmet szerzett Magyarország, Sydneyben és Athénban is tizenhét érmünk volt, ahogy most is. Az eloszlás kicsit változott, mert hat ezüst nem lett meg, két érem egy rubrikával odébb került, vagyis 8 arany, 4 ezüst, 5 bronz a jelenlegi mérleg.

Ezzel a kilencedik hely a miénk a nemzetek rangsorában, a mögöttünk lévő Ausztrália, Japán ugyan több érmet szerzett, de aranyban elmaradtak tőlünk, ahogy az újonnan feltűnő hatalom, Kazahsztán is.

Peking kilóg a sorból a három első hellyel, és egyre nyilvánvalóbb, ami Kínában történt, inkább volt sorozatos balszerencse – Kolonics György tragikus halála mindenkit visszavetett, talán meg is rémített -, mintsem a magyar sport agóniája. A magyar sport a négy évvel ezelőtti kisiklást leszámítva továbbra is egyenletesen teljesít.

Ezúttal is a kajak-kenu volt a legeredményesebb sportág, úszásban 2000 óta nem volt magyar arany, most kettő is lett.

Kezdjük is ezzel a két sportággal. A kajakosok elnöke, Baráth Etele arról beszélt az olimpia előtt, hat aranyérmesünk lehet. Mind a négy női szám, Vajda Attila valamint az ezres kajakpáros (Dombi, Kökény).

Az esélyeket, mint általában ezúttal is meg kellett felezni, így lett három. Kozák Danuta valamint a női négyes hozta magát, a szülése után visszatérő Janics Natasa egyelőre még nem, párosban második lett Kovács Katalinnal, aki a négyessel háromszoros bajnok lett a városban.

A férfi kajakpáros győzelme mindenképp felfogható meglepetésnek, mert a ciklus három világbajnokságán a szakág egy ezüstéremig jutott. És ha kicsivel korábban alakul meg, és ha kicsivel nagyobb bizalmat kap a férfi kajaknégyes, talán újabb arany is lehetett volna.

Fábiánné Rozsnyói Katalin nagyon jól összerakta a csapatot, és ki kell emelni a kapitány szerepét is, aki rendíthetetlenül hitt az egységben. Jogos elégtétel lehet neki, ami történt, pedig sokan támadták a válogatási rendszert. Valószínű, hogy Storcz Botond mostantól járhatja a maga útját, nehéz lesz megkérdőjelezni a döntéseit.

Vajda kisebb csalódás volt, Janics kétszázas bronza elfogadható, ritka erős szél volt a pályán, három illetve négy másodperccel gyengébb idők születtek, és a rajtnál mintha kicsit kibillent volna. A zágrábi Európa-bajnokságon sem jött el jól, de azzal a mezőnnyel játszadozott, az olimpiaival nem. A kétszázon a legkisebb hiba sem fér bele.

Úszásban Gyurta Dániel kiteljesített a korszakát, ebben a négy évben nem tudták legyőzni. Azt fontolgatja, Rióban már mindkét szám aranyát megcélozza. Jamieson látványosan sokat javult, és bármennyire hajrázott is, nem tudta befogni Gyurtát.

A japán Kitadzsimának csak váltóban jött össze ezüst. Dave Salo az edzője, aki Hosszú Katinkát is felkészítette, nem túl jól. Benne is maradt legalább egy jó helyezés, de a Salo-műhely egyébként sem tündökölt, Jefimova, Rogan is gyenge volt.

A Gyurta-stáb készítette fel viszont Risztov Évát is, vagyis ez a műhely szerepelt a legjobban. Risztov akaratereje példaértékű, a debreceni szerepvállalás is. Ha egy város egy versenyző mellé áll, abból ilyen eredmények jöhetnek ki.

Cseh Lászlónak csak szurkolni lehet, mert a világ legeredményesebb sportolójával vette fel a harcot. Michael Phelps visszavonul, Ryan Lochte folytatni akarja Csehhez hasonlóan. Az új módszerekre nyitott Cseh kliséket akar cáfolni, miszerint harminc felett már nem lehet valaki jó vegyesúszó.

Berki Krisztián britet győzött le, és annál nagyobb elismerés nem lehet, minthogy a hazai pályán szereplő Smith elismerte: hitelesebb, elegánsabb és jobb volt a magyar. Berki selejtezős rontása után akadt olyan vezető Londonban, aki úgy gondolta, hazai pályán az angolnak fognak kedvezni. Ez az olimpia mintha azt is igazolta volna, hogy ha a sportdiplomáciánk nem is lett jobb, nem voltak ellenünk. Ungvári Miklósnál sem tükröződött az összeesküvés-elmélet, akció nélkül is le tudta győzni a szlovént, noha szlovén a dzsúdóbírók főnöke.

A dzsúdó nagyot lépett előre a két éremmel, és két ötödik hellyel, és ha hozzátesszük, hogy mindkét pontszerző (Joó Abigél, Karakas Hedvig) sérülten versenyzett, könnyen megállapítható, a női szakág nagy jövő előtt áll. Pláne, hogy Mészáros Anett még nem nyerte vissza formáját a sérülése után. A dzsúdónak jót tett, hogy 1999 január elsejétől az akkori sportminisztérium kiemelt sportággá emelte. A hatvanmilliós támogatásból programok indultak, és a sportágban annyi pénzből ilyen látványosan lehet építkezni.

Az atlétika 1996 után jelentkezett újra arannyal, most is a kalapácsvetés hozta. Pars Krisztián is a legjobb korban van, mostanra érett be ő is, és ezt a mezőnyt könnyedén uralta, az ő korszaka még csak most kezdődhet, mert az Eb-t is megnyerte az olimpia előtt.

Az első aranyérmet szerző Szilágyi Áronnál érződött talán leginkább, hogy képes függetleníteni magát az olimpiától. Nagyjából arra gondolhatott, ezt a segítséget kapta a pszichológusi háttértől, hogy érezze magát egy plovdivi világkupán.

Mivel mindegyik érmes beszélt a pszichológiai háttér fontosságáról, egyre inkább úgy tűnik, ezen a területen is előrelépett a magyar sport. Igaz, még mindig vannak edzők, akik úgy vélik, túlzott ennek a háttérnek a jelentősége, mert az edző egyben pszichológus is, és nála jobban senki sem ismeri a tanítványát, és az ő mindenhatósága kérdőjeleződne meg a segítséggel.

Szilágyi, Gyurta, Berki, Pars, Kozák, Risztov olyan kisugárzással versenyzett, hogy elhitették: nekik nem lehet ellenfelük. Valahogy magukon hordozták a sebezhetetlenséget.

Ezúttal is igazolódott: Európában jobban szerepelünk, mert nem kell az átállással, az időjárással küzdeni.

A MOB nemzetközi igazgatója, Nagy Zsigmond arra is felhívta a figyelmet, hogy Kína szükségszerű visszaesése is csak erősített bennünket, mert négy éve minden számban kvóta nélkül indulhattak, és váratlanul is nyerhettek, lehettek érmeseik, akik kvótát viszont nem szereztek Londonra.

A magyar sportvezetők valamennyien érzik, ez egy erőn felüli szereplés volt, és már most kell dolgozniuk, hogy Rióban ne jöjjön egy kijózanító pofon.

Mert a magyar sportnak van ereje, csak a bázisa egyre kisebb, fanatikus műhelyek – benne fanatikus szereplőkkel – hozzák a sikereket, és ha esetleg a sikerek láttán elkezdenének sportolni, vannak olyan helyek, ahová jó érzésű szülő biztosan nem engedi el a gyerekét sportolni.

Egyelőre csak sejthető, hogy a sport példaképfunkciója működni fog, és nem kell senkit elküldeni, mert nem lehet fogadni őket, nincs elég hely, nincs elég sportszer.

A férfi vízilabdában véget ért egy korszak, valószínűleg senki sem fogadott volna arra, hogy a nők egy helyezéssel megelőzik a férfiakat. Mint ahogy arra sem, hogy a férfi kézisek újra nekifutnak, és megint bejutnak a négybe, de ott már nem tudnak meccset nyerni, és nem lesz meg az áhított érem.

A férfi póló csalódás, bár mindenki tudta, ennek a pillanatnak is el kell jönnie. A nők négy év múlva lesznek a legjobb korban, és ha kitartanak addig, abszolút éremesélyesek lesznek.

Vaskos csalódást egyetlen sportág sem okozott, ahhoz már hozzászokhattunk, hogy nincs érmük az ökölvívóknak, igaz, most három meccset is nyertek, ennyi az előző két olimpián sem sikerült.