Megkezdte a felkészülést a férfi vízilabda-válogatott
A margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában tartott edzéssel hétfőn elkezdte az olimpiai felkészülést a címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott. A 19 fős keretből egyelőre csak kilenc játékos áll Kemény Dénes szövetségi kapitány rendelkezésére.
A hétfő délelőtti sajtónyilvános foglalkozáson elhangzott: a felkészülési időszak első hetét kihagyja az a kilenc vízilabdázó, akik érdekeltek voltak a Bajnokok Ligája hétvégi, nagyváradi négyes döntőjében. Szintén hiányzik a doppingellenőrzésen pozitív mintát produkált szegedi Török Béla. A szakvezetés várja az ügy fejleményeit, helyette új játékost egyelőre nem hív be.
A válogatott a héten kilenc játékossal, a jövő héten pedig a jelenlegi hiányzókkal kiegészülve gyakorol, majd előbb az Egyesült Államokba, illetve Kanadába, később Olaszországba és Írországba utazik, illetve Békéscsabán, Szolnokon és a Margitszigeten készül a londoni játékokra.