Nagyobb a luxus, mint egy nyaralófaluban
Boris Johnson főpolgármester csütörtökön bemutatta az olimpiai falut, amelyben 204 ország tízezer versenyzője, továbbá hétezer kísérő lakik majd a július 27-én kezdődő londoni nyári játékok ideje alatt.
"Nagyszerű falu épült itt fel. Nagyobb a luxus, mint bármelyik nyaralófaluban a Costa Smeraldán." (Tengerparti üdülőhelyről van szó Észak-Szardínián.)
Az első ezer beköltöző - 55 országból - hétfőn veszi birtokba olimpiai lakóhelyét. A házigazdák megpróbáltak olyan környezetet kialakítani a sportolóknak, hogy az eltöltött idő alatt valóban otthon érezzék magukat. A megfelelő hangulatról az utcanevek is gondoskodnak: a faluban van Jutalom sétány, Ünneplés sugárút és Érem utca is.
A világ legjobb sportolóinak kényelméről 8000 önkéntes gondoskodik éjjel-nappal. A versenyzők ingyen telefonálhatnak a világ bármely pontjára, a fodrásznál sem kell fizetniük. Van saját mozi, szupermarket, postahivatal, bank, több internetkávézó, kórház és egy ultramodern fitneszcentrum. A faluban 150 ezer óvszert oszt szét a szervezőbizottság.
"Minden olyan dologgal készültünk, amely legálisan szórakoztat - fogalmazott Boris Johnson. Párhuzamot vont a legutóbbi, 1948-as londoni olimpiával, amelyre a sportolóknak még maguknak kellett hozniuk a törölközőt.
A második világháború utáni nehéz időkben az amerikai delegáció például otthonról hozta a sportolóknak a kenyeret és a gyümölcsöt.
Az ötezer férőhelyes étkezőben mindenki megtalálja majd a fogára való ételt: a salátától a sült krumpliig, a karibi konyhától a brit fogásokig minden elérhető lesz.
A nyolcemeletes lakóházak szobái egyszerűek: két ágy, egy ülőgarnitúra, egy szekrény és egy éjjeli szekrény. A fürdőszobák modernek és szintén egyszerűek. Minden apartmanhoz tartozik egy erkély vagy egy terasz, amelyről az olimpiai park forgatagára látni.
Az olimpia és a paralimpia zárultával átépítik a falut, és 2818 lakást alakítanak ki. "A terv az, hogy nem eladjuk, hanem csak bérbe adjuk" - mondta az olimpiai falu polgármestere, Charles Allen.