Sörrel ünnepelt Gyurta edzője
Gyurta Dániel edzője kiszaladt versenyzője győzelme után az uszodából, nehezen viselte a stresszt - tizenöt századdal nyert, Jamieson nagyon jött rá a végén -, és megivott egy sört. A magyar olimpiai csapat vezetője, Molnár Zoltán is vele tartott.
„Ezt beszéltük meg, nem két perc, hanem egy perc múlva már itt voltunk” - mondta Molnár.
„Dani fantasztikus volt, megcsinálta. Világcsúcs kellett hozzá. Nem gondoltam, hogy ilyen gyors lesz. De azt tudtam, hogy Dani mindenre képes, vagyis a világrekordra is” - ujjongott Széles.
Hozzátette, pontosan tudták, hogy a két angol nagyon készül, mert hazai pályán nyerni szeretnének, és a hazai biztatás biztosan szárnyakat adott nekik, de Gyurta ezt is tudta kontrollálni.
Gyurta és Széles már 2004-ben is együtt dolgoztak, amikor a 15 éves Gyurta hullámvölgybe került, el akarták választani őket egymástól, de a versenyző mindvégig kitartott mellette, többször ultimátumot teljesítve nyert, mert nyernie kellett.
Gyurta Dániel 200 méter mellen olimpiai bajnok lett.