Tizenegy érmet jósolnak Magyarországnak
Magyarországtól kicsit jobb szereplés várható Londonban, mint a legutóbbi, pekingi olimpián: 11 éremmel a 20. legeredményesebb nemzet lehet - derül ki a PwC pénzügyi tanácsadócég előrejelzéséből. A vállalat már negyedszer végez tudományos módszereken alapuló becslést a várható eredményekről.
„A főbb tendenciák között elmondható, hogy a házigazda ország rendszerint jobb eredményt ér el, mint amire gazdasági ereje, vagy népességszáma predesztinálná, utóbbi két tényező azonban ugyancsak hangsúlyosan befolyásolja az éremtáblázat alakulását" - áll a közleményben.
A kutatás szerint ez akár héttel több érmet is jelenthet a brit sportolóknak, mint amennyit az előző olimpián, Pekingben sikerült nyerniük. Kína továbbra is az egyik legfontosabb szereplő lesz, az elemzés szerint a földrésznyi ország változatlanul kiélezett küzdelmet vív majd az éremtábla első helyéért az Egyesült Államokkal. A dobogóra Oroszország fér még majd fel, megelőzve a házigazda Nagy-Britanniát.
Magyarországnak a huszadik hely megszerzését és tizenegy olimpiai érem elnyerését jósolja a nemzetközi felmérés. A PwC a 2004-es athéni olimpia előtt pontosan jelezte előre a magyar érmek várható számát (17 érem), a 2008-as pekingi játékok esetében azonban túlbecsülte azt (17 érem szemben a 10 megszerzettel).