Etelka, Aletta
3 °C
12 °C
Index - In English In English Eng

Kizárták a magyar olimpikont csalással legyőző üzbég birkózót

2012.11.07. 18:27 Módosítva: 2012.11.07. 18:30

Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szerdán hivatalosan is bejelentette, hogy doppingvétség miatt diszkvalifikálta a londoni játékokról az üzbég Szoszlan Tyigijevet, aki a szabadfogású birkózók 74 kilogrammos kategóriájának harmadik helyért rendezett mérkőzésén Hatos Gábort győzte le, így a magyar sportoló hamarosan megkaphatja a bronzérmet.

A NOB kiemeli, hogy Tyigijevnek a medált az azzal járó oklevéllel együtt "minél előbb vissza kell szolgáltatnia". A NOB ezzel egy időben felszólította a Nemzetközi Birkózó Szövetséget (FILA), hogy változtassa meg a 74 kilogrammos kategória végeredményét.

Szeptemberben derült ki, hogy az üzbég versenyző Londonban adott mintájában doppingszer nyomaira bukkantak az ellenőrök, s ő nem kérte a B próba elvégzését. Tyigijev a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál fellebbezhet az ítélet ellen.

„Hivatalos értesítést még nem kaptunk, de ha valóban így van, akkor örülhetünk" - nyilatkozta az Gáspár Tamás, a birkózószövetség főtitkára. „Egyelőre nem tudni pontosan, hogy Gábor mikor kapja meg a bronzérmet, remélhetőleg rövid időn belül átveheti."

A bronzmérkőzésen az üzbég Szoszlan Tyigijev Hatost két menetben verte. A magyar jól kezdett, de nem talált fogást ellenfelén, hiába próbálkozott lábra támadással. A felek jobbára csak tologatták egymást, majd az első pontot Tyigijev csinálta meg, és ezzel az első menetet is elvitte. A másodikban sem tudott akciót indítani a magyar, de jól védekezett, és rajta sem tudott újabb pontot csinálni az üzbég. A két perc letelte után Tyigijev lett a kedvezményezett a kapaszkodásnál, és másodpercek alatt be is szorította Hatost, így megnyerte a menetet és a mérkőzést is.

„Jól kezdtem a versenyt, aztán jött az iráni, akivel már többször birkóztam, és most kikaptam. Utána próbáltam fejben összeszedni magam, hosszú volt egytől nyolc óráig folyamatosan bemelegíteni, koncentrálni. Nagyon bánt, hogy a végén a sorsolás nem nekem kedvezett, mert úgy érzem, a harmadik menet meglett volna, már nagyon elfáradt az üzbég. Stabil, rutinos versenyző, aki évekig nem birkózott, most hozták vissza" - értékelte a londoni olimpián teljesítményét Hatos. 

Tyigijev a második sportoló, akit doppingvétség miatt fosztanak meg londoni érmétől: a brit fővárosban a női súlylökők között diadalmaskodó fehérorosz Nagyezsda Osztapcsuk is lebukott, az ő aranyérmet az új-zélandi Valerie Adams "örökölte". A 28 éves Hatos a magyar olimpiai csapat 18. londoni érmét szerezheti, s egyben a harmadik birkózó lehet, aki dobogós helyen zárja a játékokat. Londonban a kötöttfogású Lőrincz Tamás (66 kg) második, míg Módos Péter (55 kg) harmadik lett.