VÍVÁS

2012.07.28. 11:17

A verseny és lebonyolítás

Az olimpiára 212 vívót lehetett nevezni. Egy országból férfi és női tőrben, illetve férfi kardban és női párbajtőrben három-három főt, női kardban és férfi párbajtőrben két-két főt. A küzdelmek egyenes kieséses rendszerben zajlanak, férfi és női tőrben, illetve férfi kardban és női párbajtőrben hiányos 64-es, női kardban és a férfi párbajtőrben pedig hiányos 32-es táblán. A csapatversenyekben szakáganként nyolc válogatott indul, kivéve azt a számot, amelyben a rendező jogán a britek is pástra lépnek, mert abban kilenc.

A helyszín

Fotó: Leon Neal / AFP

A versenyeket a London központjától 8 kilométerre, Kelet-Londonban található ExCeL konferencia- és kiállítási csarnokban rendezik. A létesítményt 2000-ben nyitották meg, az olimpiára apróbb felújításokat végeztek rajta, a versenyekre 10 ezer nézőnek jut hely.

Az olimpiai múlt

A vívás az eddigi összes olimpiai játékok műsorában szerepelt.

A magyarok

Magyar szempontból ez a sportág a legeredményesebb, 34 arany-, 22 ezüst- és 26 bronzéremmel. A sok remek vívó közül kiemelkedik a kardozó Gerevich Aladár, Kovács Pál és Kárpáti Rudolf hét, illetve hat-hat elsőséggel. Őket a párbajtőröző Kulcsár Győző és az ugyancsak kardozó Fuchs Jenő követik egyformán négy bajnoki címmel.

Olimpiai bajnokaink

 Sportoló neve  Olimpia  Versenyszám  Egyesület  Sportoló neve  Olimpia  Versenyszám  Egyesület
Földes Dezső Dr. 1908 kard csapat FVC Kovács Pál Ádám 1952 kard csapat Ganz-Vasas
Fuchs Jenő dr. 1908 kard csapat egyesületen kívüli Papp Bertalan 1952 kard csapat Bp. Honvéd
Fuchs Jenő dr. 1908 kard egyéni egyesületen kívüli Rajcsányi László 1952 kard csapat Bp. Petőfi
Gerde Oszkár dr. 1908 kard csapat MAC Gerevich Aladár 1956 kard csapat Bp. VM SK
Tóth Péter dr. 1908 kard csapat MAC Hámori Jenő 1956 kard csapat Bp. Haladás
Werkner Lajos 1908 kard csapat NVC Kárpáti Rudolf 1956 kard egyéni Bp. Honvéd SE
Berti László 1912 kard csapat MAC Kárpáti Rudolf 1956 kard csapat Bp. Honvéd SE
Földes Dezső Dr. 1912 kard csapat MAC Keresztes Attila 1956 kard csapat Bp. Törekvés
Fuchs Jenő dr. 1912 kard egyéni egyesületen kívüli Kovács Pál Ádám 1956 kard csapat Vasas SC
Fuchs Jenő dr. 1912 kard csapat egyesületen kívüli Magay Dániel 1956 kard csapat Bp. Törekvés
Gerde Oszkár dr. 1912 kard csapat MAC Delneky Gábor 1960 kard csapat Vasas SC
Mészáros Ervin 1912 kard csapat MAC Gerevich Aladár 1960 kard csapat Bp. VM SK
Ozoray Schenker Zoltán 1912 kard csapat Szegedi VC Horváth Zoltán 1960 Kard csapat Bp. VM SK
Tóth Péter dr. 1912 kard csapat MAC Kárpáti Rudolf 1960 kard csapat Bp. Honvéd SE
Werkner Lajos 1912 kard csapat  
Kárpáti Rudolf 1960 kard egyéni Bp. Honvéd SE
Pósta Sándor dr. 1924 kard egyéni MAFC Kovács Pál Ádám 1960 kard csapat Vasas SC
Garay János 1928 kard csapat Szolnoki TIVC Mendelényi Tamás 1960 kard csapat BVSC
Glykais Gyula 1928 kard csapat Szolnoki TIVC Ágoston Judit 1964 tőr csapat BVSC
Gombos Sándor dr. 1928 kard csapat NVC Bárány Árpád 1964 pb.tőr csapat Bp. VM SK
Petschauer Attila 1928 kard csapat NVC Dömölky Lídia 1964 tőr csapat Bp. VM SK
Rády József 1928 kard csapat MAC Gábor Tamás 1964 pb.tőr csapat Bp. VM SK
Tersztyánszky Ödön 1928 kard egyéni MAC Juhász Katalin 1964 tőr csapat OSC
Tersztyánszky Ödön 1928 kard csapat MAC Kausz István dr. 1964 pb.tőr csapat OSC
Gerevich Aladár 1932 kard csapat MAC Kulcsár Gyöző 1964 pb.tőr csapat OSC
Glykais Gyula 1932 kard csapat Szolnoki TIVC Marosi Paula 1964 tőr csapat Ú. Dózsa SC
Kabos Endre 1932 kard csapat Szolnoki TIVC Nemere Zoltán 1964 pb.tőr csapat Vasas SC
Nagy Ernő 1932 kard csapat MAC Pézsa Tibor 1964 kard egyéni Bp. Honvéd SE
Petschauer Attila 1932 kard csapat NVC Rejtő Ildikó 1964 tőr egyéni Ú.Dózsa
Piller-Jekelfalussy György 1932 kard csapat MAC Rejtő Ildikó 1964 tőr csapat Ú. Dózsa
Piller-Jekelfalussy György 1932 kard egyéni MAC B. Nagy Pál 1968 pb.tőr csapat Ú. Dózsa
Berczelly Tibor 1936 kard csapat HTVK Fenyvesi Csaba dr. 1968 pb.tőr csapat BVSC
Elek Ilona 1936 tőr egyéni DAC Kulcsár Gyöző 1968 pb.tőr egyéni OSC
Gerevich Aladár 1936 kard csapat MAC Kulcsár Gyöző 1968 pb.tőr csapat OSC
Kabos Endre 1936 kard egyéni UTE Nemere Zoltán 1968 pb.tőr csapat OSC
Kabos Endre 1936 kard csapat UTE Schmitt Pál 1968 pb.tőr csapat Bp. VM SK
Kovács Pál Ádám 1936 kard csapat HTVK Erdős Sándor 1972 pb.tőr csapat BVSC
Rajczy Imre dr. 1936 kard csapat BEAC Fenyvesi Csaba dr. 1972 pb.tőr egyéni BVSC
Rajcsányi László 1936 kard csapat MAC Fenyvesi Csaba dr. 1972 pb.tőr csapat BVSC
Berczelly Tibor 1948 kard csapat CSMTK Kulcsár Gyöző 1972 pb.tőr csapat OSC
Elek Ilona 1948 tőr egyéni MNDSZ Atalante SE Osztrics István dr. 1972 pb.tőr csapat OSC
Gerevich Aladár 1948 kard egyéni CSMTK Schmitt Pál 1972 pb.tőr csapat VM Egyetértés
Gerevich Aladár 1948 kard csapat CSMTK Tordasi Ildikó 1976 tőr egyéni MTK VM
Kárpáti Rudolf 1948 kard csapat Bp. Vasas Bujdosó Imre 1988 kard csapat Vasas SC
Kovács Pál Ádám 1948 kard csapat Ganz-Vasas Csongrádi László 1988 kard csapat Ú. Dózsa
Papp Bertalan 1948 kard csapat CSMTK Gedővári Imre dr. 1988 kard csapat Vasas SC
Rajcsányi László 1948 kard csapat Bp. Vasas Nébald György dr. 1988 kard csapat Bp. Honvéd SE
Berczelly Tibor 1952 kard csapat Bp. VM SK Szabó Bence 1988 kard csapat Ú. Dózsa SC
Gerevich Aladár 1952 kard csapat Bp. VM SK Szabó Bence 1992 kard egyéni UTE
Kárpáti Rudolf 1952 kard csapat Bp. Honvéd SE Nagy Tímea 2000 pb.tőr egyéni Bp. Honvéd SE
Kovács Pál Ádám 1952 kard egyéni Ganz-Vasas Nagy Tímea 2004 pb.tőr egyéni Bp. Honvéd SE

Forrás: mob.hu

A sportág legendás olimpiai alakjai

A már emlegetett magyar legendák mellett két olasz, Edoardo Mangiarotti és Nedo Nadi szerzett hat aranyérmet. A sportág történetének legeredményesebb vívója Mangiarotti, aki pályafutása során 6 arannyal, 5 ezüsttel és 2 bronzzal zárt.

Fotó: Hannah Johnston / Europress / Getty

Tudta-e…

… hogy 1920-ban az olasz Nedo Nadi volt a vívás történetének egyetlen olyan sportolója, aki minden vívásnemben olimpiát nyert.

A legutóbbi világversenyek győztesei

 
 Olimpia
 vb
 Eb
férfi kard, egyéni Csong Man (kínai) Aldo Montano (olasz) Alekszej Jakimenko (orosz)
férfi kard, csapat Franciaország Oroszország Oroszország
női tőr, egyéni Valentina Vezzali (olasz) Valentina Vezzali (olasz) Inna Deriglazova (orosz)
női tőr, csapat Oroszország Oroszország Olaszország
női párbajtőr, egyéni Britta Heidemann (német) Li Na (kínai) Simona Alexandru (román)
női párbajtőr csapat - Románia Románia
férfi tőr, egyéni Benjamin Kleibrink (német) Andrea Cassara (olasz) Alekszej Cseremiszinyov (orosz)
férfi tőr csapat - Kína Olaszország
női kard, egyéni Mariel Zagunis (amerikai) Szofija Velikaja (orosz) Olga Harlan (orosz)
férfi párbajtőr, egyéni Matteo Tagliariol (olasz) Paolo Pizzo (olasz) Pavel Suhov (orosz)

A sportág olimpiai éremtáblája

 
 Arany  Ezüst  Bronz  Összes
Olaszország 45 38 31 114
Franciaország 41 40 34 115
Magyarország 34 22 26 82
Szovjetunió 18 15 16 49
Oroszország 9 2 5 16
NSZK 7 8 1 16
Németország 5 6 8 19
Kuba 5 5 6 16