Andrea, Ilma
4 °C
12 °C

2020-ig ugyanott rendezik az olimpiát és a paralimpiát

2012.07.24. 16:47

2020-ig biztosan ugyanazon a helyszínen rendezik a paralimpiát, mint az olimpiát. Az erről szóló dokumentumot kedden Londonban írta alá Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és Sir Philip Craven, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság elnöke.

A két szervezet eddigi megállapodása 2016-ig szólt, most azonban már kiterjed a 2018-as pjongcsangi téli, majd a 2020-as nyári játékokra. Utóbbit Madridban, Tokióban vagy Isztambulban rendezhetik.

„A fogyatékkal élők versenysportja rendkívül fontos az olimpiai mozgalom számára, ezért nagyon örülök a szerződés aláírásának" - mondta Rogge. „A NOB segítsége nélkül a paralimpia ma nem lenne ilyen kiemelkedő, elismert sportesemény" - jelentette ki Craven.

Az 1988-as szöuli játékok óta a nyári és téli paralimpiákat mindig ugyanaz a város rendezi, amely az olimpiának is otthont ad, és a versenyhelyszínek is azonosak. Az idei londoni nyári paralimpia augusztus 29-én kezdődik és szeptember 9-ig tart.