Minden idők legnagyobb paralimpiája jön
A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság hétfőn, 100 nappal a megnyitó előtt bejelentette, hogy minden idők legnagyobb nyári játéka lesz idén Londonban.
Az IPC közleményéből kiderül, hogy 165 ország küldi el versenyzőit a brit fővárosba, ennyi nemzet korábban egyetlen paralimpián sem vett részt. Négy évvel ezelőtt Pekingben 146 ország svolt jelen. Tizenhat ország először küld sportolókat a játékokra. A résztvevők létszáma is minden korábbi csúcsot felülmúl majd, ugyanis várhatóan az idei paralimpián 4200-an vesznek részt.
"Fantasztikus, hogy 100 nappal a paralimpia előtt már tudjuk, ez lesz minden idők legnagyobb játéka" - mondta Sir Philip Craven, az IPC elnöke. "Hihetetlen, hova fejlődött a paralimpia a 64 évvel ezelőtti kezdetektől napjainkig. Az első londoni játékokon a Stoke Mandville Kórházban tizenhat háborús sérült vett részt, ehhez képest egészen elképesztő a mostani 4200-as versenyzői létszám. Előreláthatólag a televíziós közvetítések nézettsége terén is új rekord születik."
A közvetítési jogokért a televíziós társaságok összesen több mint tízmillió fontot fizettek, ami szintén új csúcs. Az IPC számításai szerint augusztus 29. és szeptember 9. között összesen mintegy négymilliárd nézője lesz a versenyeknek.