1920 - Antwerpen

Nem a legjobb előjelekkel kezdődött a szervezés. A háborúban sok sportoló életét vesztette, még az is felmerült, hogy hadiolimpiát tartanak. Végül ismét Coubertin szava döntött, maradtak az eredeti formulánál. Arra azonban még a báró sem volt képes, hogy elérje: a rendezők hívják meg a veszteseket (Ausztriát, Magyarországot és Németországot), valamint az új országok közül Lengyelországot és a kommunista Szovjetuniót. S akik eljöttek sem képviseltették magukat a legerősebb csapattal: az USA és Nagy Britannia csak jelképes együttest küldött. A belgák - London és Stockholm után harmadszor - építettek egy olimpiai stadiont (a Club de Beerschot stadionjából), s ezzel részükről be is fejeződött a beruházás. A megnyitóünnepség viszont rengeteg újítást hozott. Ekkor jelent meg először az ötkarikás zászló, ekkor engedtek el először békegalambokat, volt olimpiai eskü és misézés.

A házigazdáknak pedig ekkor ment el a kedvük először. A belépők drágák voltak, az eső miatt a stadion küzdőtere katasztrofális. Az atlétikai versenyeken a futópálya tocsogott a sártól. Ez azonban nem gátolta a legkiválóbbakat, hogy eredményeikkel elkápráztassák a világot. Charles William Paddock például stílusával okozott meglepetést: nem egyszerűen beszaladt a célba a 100 méteres síkfutás döntőjében, hanem bedobta magát - így előzve meg vetélytársait. E mellett még a 4x100-as váltónak is tagja volt, így két arannyal térhetett haza. Ugyancsak duplázott a brit Albert Hill is, neki 800-on és 1500-n nem akadt vetélytársa. Atlétikában megszületett az olaszok első olimpiai aranya: Ugo Fregerio nyerte 10 km-es gyaloglásban. A mindössze tizenkilenc éves talján 3 kilométeren rögtön meg is duplázta az olasz éremtermést.

Mégsem ők, hanem egy finn fiatalember lett a játékok sztárja. Paavo Nurmi nagy elődje, a stockholmi bajnok "Hannes" Kolehmainen nyomdokain indult meg a hallhatatlanság felé. (Az előd ekkor már csak a maratonfutásban diadalmaskodott.) Győzött tíz kilométeren, a nyolc km-es terepfutásban és a csapatváltóban. A finn diadalmenet pedig tovább folytatódott. Gerelyhajításban például az első négy helyen északi rokonaink végeztek. Győzött Jonni Myyrä.

Botrányos körülmények között zajlottak viszont az úszóversenyek. A víz hideg volt és feltűnően koszos. Ekkor rendeztek először (és utoljára) nők számára 300 méteres versenyt, ugyanis a 400-at senki sem merte vállalni. Hasonló botrányok kísérték a labdarúgótornát is. A döntőben az angol bíró feltűnően a hazaiakat támogatta a csehek ellenében (adott egy tizenegyest, megadott egy lesgólt és kiállított egy cseh játékost), így azok 0:2-nél a 40. percben levonultak a pályáról. Az sem tetszett a NOB-nak, hogy a rendezők műlovaglást is a programba állítottak, de csak rendfokozattal rendelkező katonák számára. A magyarok távollétében óriási olasz fölény mutatkozott vívásban - minden aranyat ők vihettek haza. Nedo Nadi például mindhárom fegyvernemben vehetett át aranyérmet.

Végül a magyarokról. Az olimpia ideje alatt Budapesten sport témájú előadásokat tartottak és a lapok beszámoltak az antwerpeni játékok eseményeiről. Sőt Vörös Vince, 1500-as bajnokunk rajthoz is állt Belgiumban és végül a negyedik lett. Igaz Vencel Vohlarik néven, csehszlovák színekben.

Az első csonka olimpián - a háború vesztes nemzetei nem kaptak meghívást, így a mieink sem - egyáltalán nem okozott meglepetést, hogy az amerikaiak visszavették a vezető szerepet, az viszont annál meglepőbb volt - a házigazdák remeklése mellett -, hogy a skandinávok mennyire előretörtek. A norvégok nyári olimpián sohasem szereztek ilyen előkelő helyezést.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!