A magyar tekvondósok nem tartanak a kiszavazástól
A Magyar Taekwondo Szövetség első embere szerint a sportágat aligha fenyegeti valós veszély, és bízik benne, hogy nem a tekvondót szavazza ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság az olimpiai játékok műsorából
Patakfalvy Miklós elnök erről az előtt nyilatkozott az MTI-nek, hogy a NOB végrehajtó bizottsága kedden megtárgyalja, mely sportágat javasolja száműzendőnek az olimpiai programból. A tekvondó mellett az öttusát ítélik a hírügynökségi anyagokban a leginkább veszélyeztetett helyzetben levőnek, bár más sportágak sem érezhetik magukat teljes biztonságban.
"Messze több bennem a bizakodás, mint a félelem, hogy bennmaradunk-e vagy sem az ötkarikás programban. Ha tippelnem kellene, kilencven százalékot mondanék rá, hogy nem bennünket akolbólítanak ki" - jelentette ki a hazai szövetség irányítója, aki érveket is sorolt a tekvondó mellett.
Először is leszögezte, hogy a koreai eredetű ősi harcművészet, amely 2000-ben, Sydneyben mutatkozhatott be teljes jogú olimpiai sportként, szerte földön elterjedt, a nemzetközi szövetség, a WTF a maga 204 tagországával a legnagyobb sportszövetségek közé tartozik, és a felmérések szerint 70 milliónál is többen űzik a világon a tekvondót.
"Népszerűségét nem lehet elvitatni, amellett folyamatosan tett a világszövetség azért, hogy a sportág elfogadottsága, látványossága, televíziós közvetíthetősége, ennél fogva reklámereje is egyre jobb és nagyobb legyen" - fogalmazott az elnök. Külön kiemelte az objektívabb pontozást megkönnyítő forradalmi szabályváltoztatásokat, így az elektronikus komputeres védőfelszerelések használatát, vagy éppen a vitatott helyzetek megoldását nagyban segítő videózsüri bevezetését.
"A védőfelszerelések viseletének kötelező volta mit sem rontott a látványosságon, sőt, amellett a sportolók testi épsége is garantált, a londoni olimpia is igazolta, hogy az egyik legbiztonságosabb sportág a miénk" - jelentette ki Patakfalvy Miklós, aki azt is fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a tekvondó, amely messze nem doppingérzékeny sportág, az összes kontinentális eseményen szerves része a programnak, legutóbb az első körben került be a 2015-ös 1. Európai Játékok műsorára is.