Júniusban kapja a 15 milliárdot a sport
Június elején indul el az a program, amelynek keretében 15 milliárd forintos állami támogatást osztanak szét 16 kiemelt sportág között - derült ki a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) csütörtöki elnökségi ülésén.
Borkai Zsolt elnök arról számolt be, hogy a támogatáshoz az érintett sportágak részéről szakmai program elkészítése szükséges. A 2020-ig kidolgozott, MOB által összefoglalt szakmai tervet május elején kell a kormányfőnek eljuttatni.
A pénzt infrastruktúra fejlesztésére, edzőképzésre, klubok támogatására, felkészülésre, edzők és sportolók finanszírozására lehet majd fordítani.
A 15 milliárdból az atlétika, a birkózás, a cselgáncs, a kajak-kenu, az ökölvívás, az öttusa, a sportlövészet, a torna, az úszás, a vívás és a korcsolyasport, valamint projektfinanszírozás keretében az asztalitenisz, az evezés, a kerékpársport, a röplabda és a tenisz részesül.
A korcsolyázók elnöke, Kósa Lajos csütörtökön azt jelentette be, ők 530 milliót kapnak. A többi szövetség is hasonló összeggel számolhat.
A kajak-kenu tavaly már kapott egymilliárdot, de a mostani pénzosztásból sem marad ki.