Újabb magyar szumósok indulnak a Világjátékokon
Makai Erika mellett két másik szumós, Kálló Gyöngyi és Fábián Viktória is részt vesz nyáron a Kolumbiában sorra kerülő Világjátékokon. A nem olimpiai sportágak sajtószolgálatának hétfői tájékoztatása szerint mindhárom szumós másodszor szerepel a seregszemlén, ugyanis küzdőtérre léptek négy évvel ezelőtt Tajvanon is.
"Most kaptunk választ Gyöngyi és Viki ügyében a nemzetközi szövetségtől, és nagyon örülünk, hogy népesedik a szumós különítmény" - mondta Ancsin László, a magyar szövetség elnöke. "Gőzerővel dolgozunk azon, hogy további szabadkártyát kapjunk."
A jelenlegi állás szerint a szumón kívül íjászatban, erőemelésben, ritmikus gimnasztikában, táncsportban, maratoni kajak-kenuban és búvárúszásban szereztek indulási jogot a magyarok a július 25-én kezdődő Világjátékokra, amelyet Kolumbia harmadik legnagyobb városában, Caliban rendeznek meg.