Terhes szumós nem megy a Világjátékokra
Fábián Viktória anyai örömök elé néz, ezért nem utazik a július 25-én kezdődő kolumbiai Világjátékokra. A könnyűsúlyú szumós szeptemberre várja első gyermekét, az apa az olimpiai ezüstérmes birkózó, Fodor Zoltán.
„A terhesség elején babonából nem is akartam nagydobra verni, hogy állapotos vagyok, de most, hogy eltelt ennyi idő, jeleztem a szövetségnek a nagy hírt. Az egyik szemem nevetett, a másik sírt, hogy nem mehetek Kolumbiába, de most már mindkét szemem nevet" - mondta Fábián Viktória, hozzátéve, hogy 2009-ben Tajvanon indult a Világjátékokon, hatalmas élmény volt, az idén azonban itthonról szurkol a magyar csapatnak.
A magyar szövetség szeretné, hogy Fábián helyét más vehesse át a nem olimpiai sportágak világversenyére készülő csapatban, és Forgó Fruzsinát ajánlotta a nemzetközi szövetségnek, de válasz még nem érkezett.
Az idei Világjátékokon mindenképpen lesz magyar szumós: Makai Erika és Kálló Gyöngyi egyformán nehézsúlyban lép küzdőtérre Caliban. Mellettük a jelenlegi állás szerint tájfutásban, siklóernyőben, íjászatban, erőemelésben, ritmikus gimnasztikában, táncsportban, maratoni kajak-kenuban és búvárúszásban szereztek indulási jogot a magyarok.