Éreztük, hogy nagy lesz az ütközés

2013.04.09. 19:23

Az Eger Rallye vasárnapi gyorsasági szakaszán súlyos balesetet szenvedett a Maricsek Racing Team párosa, Gyarmati Ariel és Bibliák István.

Az évadnyitó második gyorsasági szakaszának egyik kanyarjában elszállt a BWM-jük fékje, kisodródtak, majd nagy sebességgel frontálisan nekivágódtak egy domboldalnak. Több néző is rögtön a segítségükre sietett.

„Egy nagyon tempós részre érkeztünk, 200 km/h-val vettem volna a féktávot, de nem fogott a fék, ráadásul berántott minket a szalagkorlát mellé. A kéziféket húztam be, hogy legalább az lassítson minket. Nem tudom, pontosan mekkora sebességgel csapódtunk be, de az utolsó GPS-adat 170 km/h volt" - mondta a pilóta, Gyarmati Ariel az ütközésről. Hozzátette, mielőtt becsapódtak, már tudta, hogy nagyon nagyot fognak ütközni.

A becsapódás után megpróbált kimászni az autó bal oldalán, de nem tudta kinyitni az ajtót, ezért a navigátora, Bibliák István oldala felé indult, ő segített neki kimászni az összetört autóból. Ekkor már érezte, a lába és a dereka is fáj, majd lefektették az asztalra. A segítség hamar megérkezett a baleset helyszínére, az egri kórházba szállították őket.

„A bal lábszáram több helyen eltört, az egyik csigolyám is megroppant. Nagyjából két hétig még kórházban kell feküdnöm, és utána egy gerincfűzőt fogok kapni, amivel már felállhatok. A teljes felépülés két-három hónapig tart majd" - mondta az állapotáról Gyarmati.

Navigátorát, Bibliák Istvánt már vasárnap este kiengedték, de ő is tele van zúzódásokkal, sérült a nyelőcsöve és a légcsöve is, neki is pihennie kell. „Szerencsére nagyon jók a biztonsági eszközeink, az övek, az ülések és a bukócsövezés" - jegyezte meg Bibliák.

A páros nagy előnnyel vezette az abszolút értékelést, ők is úgy érezték belülről, hogy jó tempót mennek, a nézőktől is több visszajelzést kaptak. Az élen végül Barna Tibor-Labant Tamás párosa végzett.

A fékhibánál többet egyelőre nem tudnak, most az a legfontosabb, hogy mindenki felépüljön a sérülésekből, mondta Horváth Judit, a csapat sajtófőnöke.