Tekla
8 °C
20 °C

Négykézláb ment a hazaadásra: röhejes gól

2013.04.14. 16:21

A Serie A-ban a kiesés elől menekülő Palermo fogadta a Bolognát, már a meccs elején vezettek a szlovén Ilicic 5. percben lőtt góljával góljával, aztán 12 perccel később a kapusuk sokkolta őket.

A 17. percben ez egyik Palermo-védő gurította haza a labdát gurította Sorrentinónak a bolognás Lazaros elől. A 34 éves kapus útközben elbizonytalanodhatott, nem tudta eldönteni, mit csináljon, a labdát ugyanis nem foghatta meg. Ennek az lett a vége, hogy négykézláb kúszott a földön, Gabbiadini pedig kihasználta ezt, és a szabadon maradt labdát a begurította, a szerencsétlenkedő Sorrentino már hiába kapott utána.

A meccsen már nem volt több gól, maradt az 1-1. A Palermónak nagyon kellett volna a győzelem hazai pályán, beérhették volna a bennmaradó helyen álló Sienát, így viszont továbbra is kiesésre állnak.