Géza
-12 °C
-4 °C

Megőrült a ló, de a győzelemért futott

2013.04.17. 13:43

Egy fejhosszal kikapni lóversenyen megszokott dolog, de ahogyan azt Spicer Cub és zsokéja, Xavier Perez tette, az már egyenesen művészet. A ló a célegyenesben egészen váratlanul egy jó nagy kanyart beletett a távba a baltimore-i Pimiclo Race-en.

Spicer Cub a start után az élre állt, az utolsó kanyarban is vezetett, de az egyenesben hirtelen éles szögben a pálya ellentétes oldala felé kezdett vágtatni, egyenesen a korlát fele. Mint Perez később elmondta, lepergett előtte az élete, annyira megijedt, és mivel nagyon nem tudott mit kezdeni a lóval, csak a sörényébe kapaszkodott. Spicer Club végül visszafordult, sőt még versenyben is maradt, de a nagy hajrában centikkel kikapott Turbintól. Ha nincs a kitérő, akkor valószínűleg simán nyer.

Perez egyáltalán nem számít gyakorlatlan zsokénak, már 480 futamon lovagolt, de korábban még nem történt vele ilyesmi, elmondása szerint most a ló semmi jelét nem adta a versenyben, hogy nyugtalan lenne.