István, Vajk
17 °C
34 °C

Egymilliárd forintos kormánytámogatás a dzsúdószövetségnek

2013.04.19. 13:08

Várhatóan egymilliárd forintos sportágfejlesztési kormánytámogatást kap júniusban a Magyar Judo Szövetség (MJSZ), amely ingatlanberuházásokra, utánpótlás-nevelésre és tömegsport-finanszírozásra fordítja a keretet. Tóth László MJSZ-elnök a jövő hétvégi budapesti Európa-bajnokság pénteki sajtótájékoztatóján kifejtette, az összegből többek között felújítják a fővárosban a Honvéd, az Újpest és a KSI csarnokát, Cegléden pedig új dzsúdóközpont épül.

Az Eb kapcsán Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára elmondta, éppen pénteken érkezett meg az MJSZ-hez a Papp László Sportarénában sorra kerülő seregszemle 180 millió forintos kormánytámogatása. Szergej Szolovejcsik, az idén 65 éves európai szövetség (EJU) vezetője szerint elképzelhető, hogy a hatalmas médiaérdeklődés révén a budapesti Eb még a tavalyi, cseljabinszkit is felülmúlja majd.