Csernoviczkié az első arany a dzsúdó-Eb-n

2013.04.25. 16:44
Kétezer néző örült együtt Csernoviczki Évával, hogy három Eb-ezüst után megszerezte élete első Eb-aranyérmét. Edző-édesapja, Csaba tökéletesen felkészítette, nem látszott rajta múlt heti betegsége.

A budapesti cselgáncs Európa-bajnokság első versenynapján a 48 kilós nők között az olimpiai bronzérmes Csernoviczki Éva megszerezte az első magyar aranyat.

A tatabányai versenyző első két meccsét könnyedén hozta ipponnal, az elődöntőben azonban megszenvedett, két perc után visszaesett valamelyest, kilenc másodperccel a vége előtt hajította el török riválisát, ezzel fordított, mert előtte begyűjtött egy intést.

A mindent eldöntő támadása nem volt klasszikus jukó értékű akció, de kevéssel előtte azonban nem értékelték a tisztább támadását. Az utolsó percben már nagyon rákapcsolt, azonnal belekapaszkodott Sahinba, aki ezt a tempót nem tudta felvenni.

A döntőben a szintén londoni harmadik belga van Snick ellen azonnal nagy iramot diktált, előbb jogosan megintették ellenfelét, majd waza-arit érően feldöntötte.

Az utolsó egy percben a belga nagy erőket mozgósított, de veszélytelenül támadott, mert Csernoviczki taktikusan lépett el kísérletei elől.

Megérdemelten nyerte a döntőt, ezzel visszavágott az olimpián elszenvedett vereségért is. A belga nehezen viselte a vereséget, és nemcsak azért, mert a küzdelem közben többször kiesett a tatamira kontaklencséje.

"A mai nap egyik kulcsmomentuma az volt, hogy felépültem a középfülgyulladásomból, de aztán az elődöntőben volt egy kis holtpontom, tompának, álmosnak éreztem magam. A döntőben végig úgy éreztem, jobb vagyok a belgánál, uraltam a meccset. Boldog vagyok, három második hely után végre megvan az első" - értékelt fülig érő szájjal a győztes.

A 66 kilós Zámbori Bence a bronzmeccsig elverekedte magát, ott azonban a francia Larose a nap egyik legszebb akcióját hajtotta végre rajta. Az ipponvereség ellenére a 24 éves újonc jól helytállt. Karakas Hedvig is elérte a bronzmeccset, mert az utolsó pillanatokban leszorította szerb riválisát, de az érem nem jött neki össze, mert karfeszítéssel kapott ki az orosz Zablugyinától.

Eredmények

férfiak:
60 kg:
1. Amiran Papinasvili (Grúzia)
2. Ludovic Chammartin (Svájc)
3. Artiom Arshanky (Izrael) és Ashley McKenzie (Nagy-Britannia)
 
66 kg:
1. Lasa Savdatuasvili (Grúzia)
2. Kamal Kan-Magomedov (Oroszország)
3. Dimitri Dragin (Franciaország) és David Larose (Franciaország)
Zámbori Bence ötödik lett, Gorjanácz Zsolt helyezetlenül zárt.

nők:
48 kg:
1. CSERNOVICZKI ÉVA
2. Charline van Snick (Belgium)
3. Laetitia Payet (Franciaország) és Ebru Sahin (Törökország)
Erdélyi Lilla helyezetlenül zárt.

52 kg:
1. Natalja Kuzjutyina (Oroszország)
2. Andrea Stefania Chitu (Románia)
3. Laura Gomez Ropinon (Spanyolország) és Majlinda Kelmendi (IJF, Koszovó)
Maros Barbara hetedik lett.

57 kg:
1. Automne Pavia (Franciaország)
2. Sabrina Filzmoser (Ausztria)
3. Telma Monteiro (Portugália) és Irina Zablugyina (Oroszország)
Karakas Hedvig ötödik lett, Szabó Katinka helyezetlenül zárt.