Diána
12 °C
27 °C

Négy magyar ippon délelőtt

2013.04.26. 12:14

Ungvári Miklós, Baczkó Bernadett, Krizsán Szabolcs és Szabó Franciska is ippongyőzelemmel kezdte meg szereplését a 62. cselgáncs Európa-bajnokság pénteki versenynapján, a budapesti Papp László Arénában. A 66 kilogrammban háromszoros Európa-bajnok Ungvári Miklós már egy súlycsoporttal feljebb, 73 kg-ban is igazolta klasszisát: első meccsének közepén vazaarit kapott a lengyel Piotr Kurkiewicz ledöntéséért, majd a hajrában bevetette csodafegyverét, a leszorítást, és az újabb vazaari már ippont ért.

Rögtön utána a vb-harmadik Baczkó Bernadettet szólították az 1-es tatamin, aki nemigen tudott dzsúdózni Ana Repida ellen, a moldovai versenyző ugyanis folyton fogást bontott, és kitért a KSI-s sportoló elől. Emiatt négyszer is figyelmeztették, ami végül leléptetést jelentett.

Közben Krizsán Szabolcs (81 kg) kétszer is korán örült, ugyanis előbb megítélt jukót, majd 3:33 percnél ippont is elvettek tőle a zsűriasztalnál. Ez eléggé felbosszanthatta a Honvéd cselgáncsozóját, ugyanis fél percen belül kétszer is süllyesztett válldobásra kapott vazaarit, azaz végül ippont.

A 70 kilósoknál a négyszeres vb-érmes Mészáros Anett távollétében Szabó Franciska képviseli a magyar színeket, őt két perc elteltével ugyancsak megfosztottak egy vazaaritól. Másfél perccel a vége előtt aztán már igazi vazaarit is kapott, s a dobást egy leszorítással megtoldva végül neki is ippon lett a jutalma.

A 44 ország 361 cselgáncsozójának részvételével zajló Eb második napján még Gercsák Szabináért (63 kg), Csoknyai Lászlóért (81) és Ungvári Attiláért (73) szoríthat a közönség.