Árpád
-2 °C
3 °C

Fideszes exsajtófőnök lett a röplabdások elnöke

2013.04.30. 16:03
Poór Csaba
Poór Csaba

Poór Csaba lett a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) elnöke. A szervezet keddi tisztújító közgyűlésén 39-16 arányban megnyerte a szavazást a korábbi elnökkel, Tóth Tamással szemben.

„Nem én állítottam magam mellé a röplabdás társadalmat, hanem ők állítottak maguk mellé egy olyan vezetőt, aki tudja képviselni azt a hangot, amelyet közel fél éve hallatnak - mondta Poór Csaba, aki a CME Hungary Zrt. marketing és kommunikációs cég alapítója. - Nagyon sok helyen, ahol jártam, problémák vetődtek fel a szövetség működésével kapcsolatban."

Az új elnök hozzátette: hatalmas segítség, hogy a kormány kiemelt sportágként kezeli a röplabdát, amely így hamarosan komoly anyagi forrásokhoz juthat.

A Magyar Olimpiai Bizottság tavaly nyilvánosságra hozott koncepciójában a röplabdát abba a kategóriába sorolták be, amely 2000 óta nem ért el sikereket, nem emelték ki, és látványsportágak közé sem került be. A felháborodás után Orbán Viktor miniszterelnökkel találkoztak a szövetség vezetői, és nem sokkal később a röplabda is bekerült abba a csoportba, amely 10-15 milliárd forintos közvetlen állami támogatásban részesül. A röplabda mellett az asztalitenisz, az atlétika, a birkózás, a cselgáncs, a kajak-kenu, a kerékpársport, a korcsolyasport, az ökölvívás, az öttusa, a sportlövészet, a torna, az úszás és a vívás kapott támogatást.

Poór korábban többek között a szegedi fideszesek sajtófőnökeként nyilatkozott a Délmagyarnak.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?