Ahol nemcsak egyszer lehet kimenni sörért

2013.05.28. 23:21
A 2020-as nyári olimpiáról könnyen kieshet a birkózás, helyére hét sportág pályázik, sorozatunkban bemutatjuk a baseballt, a görkorcsolyát, a karatét, a vusut, a fallabdát, a wakeboardot, a falmászást is. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság szentpétervári végrehajtó bizottsági ülése a napokban dönt, majd az állva maradók közül az egyiket szeptemberben szavazhatja be a Rio de Janeiró-i közgyűlés a programba.

A baseball hazai és nemzetközi helyzetéről, a legjobb magyar eredményekről a Magyar Baseball Szövetség főtitkára, Radacsi András adott áttekintést.

Hányan űzik idehaza, mekkora tömegbázisa van Magyarországon?

2012-ben több mint 700 sportolót regisztráltunk a hazai versenyrendszerben, ami három felnőtt osztályt, négy utánpótlás-korcsoport bajnokságait, valamint a női szakág softballbajnokságát foglalja magába. De szerte az országban vannak olyanok, akik még nem indulnak a bajnokságainkban, de rendszeresen edzenek és játszanak. Arra kifejezetten büszkék vagyunk, hogy sikerült néhány évvel ezelőtt megfordítanunk a trendet és az akkoriban stagnáló, öregedő játékosállomány azóta évről-évre növekszik, többségében utánpótláskorú fiatalokkal, jelenleg a játékosok 67 százaléka 21 év alatti.

Milyen magyar eredményei vannak a sportágnak, mit tart kiemelkedőnek?

Válogatott szinten az utolsó nagy eredmény a B csoportos Eb második helye 2000-ben. 2002-ben idehaza rendeztünk Eb-t. Ez egy érdekes sztori, és furcsamód kapcsolódik is az olimpiai baseballhoz. Akkoriban ért csúcsra az első generáció a magyar baseballban, és az ezüst után komoly elvárás volt a győzelem hazai pályán. Két csoportban zajlottak volna a mérkőzések, a másik csoport Görögországban kapott helyet, ahol az athéni olimpia baseball-létesítményeit kellett volna kipróbálni. Mindezt úgy, hogy előtte nem létezett görög baseball, az ottani szövetséget is 2002-ben alapították. A görögök persze nem tudtak felkészülni az Eb-re, lemondták a rendezést, így a másik csoport Belgiumba került át.

Ennek folyományaként a görög válogatottat a mi csoportunkba sorolták be, és ez teljesen felborította a papírformát. Mivel Athén előtt nem szerettek volna lebőgni, hatalmas honosításba kezdtek, amiben partnerük volt az MLB-klub Baltimore Orioles görög származású tulajdonosa. Az Eb-re egy komplett profi csapatot kaptak kölcsön és magabiztosan végig is verték a mezőnyt. Mondhatni a magyar baseball szempontjából abból se sült ki semmi jó, hogy olimpiai sport a baseball. Az ezredforduló környékén klubszinten is sikeres éveket zártunk, a Szentendre és Nagykanizsa is nyert akkoriban Interligát, ami a szerb-horvát-szlovén-szlovák-magyar csapatok közös bajnoksága, illetve a Szentendre a B-csoportos klubcsapatok Európa Kupáját is megnyerte 1998-ban.

Milyen esélyekkel mennének neki a 2020-as olimpiának, összejöhet a kvalifikáció?

Természetesen, hisz rendező országként alanyi jogon kvalifikálunk! Vagy nem mi rendezünk? Komolyra fordítva a szót, az európai elittől évtizedes lemaradásunk van. Hacsak nem következik be gyökeres változás a kisebb sportágak hazai támogatottságában, az olimpiai részvétel csak a nagyon távlati célok között marad.

Hogy állnak létesítményekkel?

Ez az egyik legnagyobb kerékkötője a hazai baseball fejlődésének. A nagy helyigény miatt (minimum két focipálya egymás mellett)  Budapesten éveken keresztül nem sikerült megfelelő helyszínt találni. Az egyetlen meglévő pálya sorsa is éveken keresztül bizonytalan volt, emiatt ott a fejlesztések elmaradtak, ami a minőség rovására ment. Szerencsére Óbudán hamarosan megnyitja kapuit egy nemzetközi mércével mérve is kiváló pálya, amit a helyi egyesület, az Óbuda Brick Factory épít. Ez nagy lökést adhat majd a fővárosi baseballéletnek és a kluboknak.

Vidéken Szentendrén, Érden, Jánossomorján van jó minőségű felnőtt pálya. Nagykanizsán új, központi helyre költöztetik a csapat pályáját, így várhatóan ismét megerősödik a baseball és softball. Nagyon jó minőségű utánpótláspályák vannak Debrecenben is. Sok csapat azonban még most is kénytelen focipályát bérelni vagy valami városszéli, rosszabb minőségű területen játszani. Öltöző, zuhanyzó, klubház kevés helyen adott, ebből a szempontból igazi nomád és extrémsport a baseball.


Mennyi pénzt kaptak eddig az államtól?

A 2012. évi állami támogatásunk a korábbi évekhez képest 50 százalékkal, 1,5 millió forintra csökkent, amit júniusban tudattak velünk. Természetesen a költségvetésünk még a korábbi támogatási összeg szerint készült, így az egész nyári válogatott programunk borotvaélen táncolt. El lehet képzelni, mit jelent egy ilyen mértékű vágás egy önkéntesek munkájára épülő szervezetben. Meglehetősen feszült volt a hangulat, minden lehetséges megszorítás és kisebb támogatók felhajtása után is még saját zsebbe kellett nyúlnunk, hogy finanszírozni tudjuk az eltervezett programunk nagyobb részét. Így is volt néhány torna, amitől kénytelen voltunk visszalépni.

Jelenlegi információink szerint ez az összeg marad továbbbra is, amiből idén például öt utánpótlás és két felnőtt korosztályos válogatott nemzetközi versenyeztetését kellene megoldani. Többnapos torna esetén minimum 15 fővel kell kiutazni, így nyilvánvaló, hogy jelentős összegek hárulnak a játékosokra, szüleikre és a klubokra. A működési támogatáson kívül a Duna-kupára kapunk céltámogatást, illetve az egyszázalékos felajánlásokból folyt még be idén közel 400 ezer forint. Ehhez képest a költségvetésünk 8-10 millió forint között mozog, illetve eddig ezen a szinten volt, nem tudom, ezt képesek leszünk-e tartani a továbbiakban.


Ha olimpiára kerülnek, több állami pénzre számíthatnak. Van kész tervük, mire költsék, mivel kéne kezdeni?

Van valami konkrét információ az Index birtokában a támogatás mértékéről? Mert az elmúlt tíz évben a korábbi olimpiai támogatással kiegészítve is ritkán haladta meg éves szinten 5 millió forintot a támogatásunk. Ezt azért erős túlzással sem tudom rengetegnek nevezni.

Természetesen tervek vannak, az infrastruktúra fejlesztése és a hazai szakemberek képzése és külföldi szakemberek alkalmazása mellett továbbra is az utánpótlás erősítése és nemzetközi versenyeztetése az elsődleges célunk, amihez ettől az olimpiai mizériától függetlenül igyekszünk forrásokat bevonni a nemzetközi baseballközösségben kiépített kapcsolatainkon keresztül. Csak példaként: a szomszédos Szlovákiában jelenleg az olimpiai szereplés hiánya miatt a szlovák szövetség is csökkentett állami támogatást kap, 13 millió forint körüli összeget. Korábban olimpiai sportágként 20 millió fölött kaptak, a rengetegtől még ez is messze van, de ilyen összeg esetén már nem a túlélésről szól a dolog, hanem lehet fejlődni és egyről a kettőre lépni.


Indokolja meg, hogy a sportág miért való az olimpiára, mit mondjak a gyerekeimnek, hogy a baseballt válassza?

Azért javaslom elkezdeni a baseballt, mert egy összetartó közösségben sportolhatnak és valami olyannak lehetnek részesei, aminek a jövőjét akár ők maguk is nagy mértékben formálhatják. Kipróbálhatnak egy nem megszokott dolgot, és ha kitartóak, lelkesen edzenek, komoly szintre juthatnak rövid időn belül. A MOBSSz tagja a Little League szervezetnek, ami a világ egyik legnagyobb ifjúsági sportszervezete, és az egész világra kiterjedő bajokságot működtet. A korosztályos magyar válogatottak az európai regionális tornákon szerepelnek, ahonnan akár a Williamsportban (USA) rendezett Little League World Series-re is kijuthatnak.

A nemzetközi szereplésnek köszönhetően több sportolónk is játszott már hosszabb-rövidebb ideig külföldi csapatoknál, jelenleg két magyar srác is Bundesliga II.-ben profiskodik. Ez persze nem fényűző életet jelent, inkább olyan, mint ösztöndíjjal külföldre menni tanulni, tapasztalatot szerezni. A baseball továbbá egy olyan sport, ahol testalkattól függetlenül mindenkinek megtalálják a neki való pozíciót. Nem számít, hogy gyors vagy lassú, magas, alacsony, sportos vagy testesebb az illető, baseballban mindenkinek helye van. Igazi kéttannyelvű sportág is vagyunk egyébként, rendszeresen érkeznek hazánkba hosszabb-rövidebb időre külföldi szakemberek is, akiktől a srácok nem csak a baseball csínját-bínját, hanem valamilyen szinten kénytelenek az angol nyelvet is eltanulni. Az edzések, edzőtáborok tehát nem csak a sportról szólnak, hanem egy kis nyelvtanulás is a hozadéka. Sőt az utóbbi időben sikerült egészéves sporttá fejlődnünk, mert 2010-ben elindítottuk a terembajnokságunkat is.

A világszövetségük milyen lépéseket tesz a sportág elfogadtatásáért, népszerűsítéséért? A magyar szövetség kap tőlük pénzt, edzőt, egyebet?

A világszövetség az utóbbi időben a világversenyek minél magasabb színvonalú megszervezésére illetve ezek közvetítésére helyezi a hangsúlyt. Itt nem csak a felnőtt versenyekről van szó, hanem az utánpótláskorosztályok világeseményeiről is. Pénzt nem kapunk, felszerelésekkel szokták támogatni a fejlődő országokat, illetve edző-, bíró-, jegyzőkönyvvezető-képzési lehetőségeket biztosítanak minimális költségek ellenében. Hosszabb-rövidebb időre lehet úgynevezett utazó edzőket is igényelni, akik pár hetet, hónapot töltenek el az adott országban és járják a klubokat, így segítve a szakmai munkát. Az európai szövetség egy fejlesztési programot propagál most széles körben, ami a baseball egyszerűsített változatának oktatását és ehhez kapcsolódó felszereléseket biztosítja. Ezzel a programmal iskolákba lehet bejuttattni a sportágainkat, mert a módosított szabályok miatt sokkal könnyebben tanulható és kisebb helyen játszható a játék. Ebbe a programba mi is hamarosan be fogunk kapcsolódni.


Mivel lobbbiznának, miért közönségvonzó, mitől izgalmas a sportjuk egy laikusnak is?

Egyrészt ott van az ütés, amit az egyik legnehezebben végrehajtható feladat a sport világában. A Yale fizikusai alaposan kutatták az ütés folyamatát és már-már emberfeletti képességek közé sorolták azt, hogy valaki telibe tud találni egy henger formájú testtel egy 140-150 km/h órával 18 méterről felé közelítő kisméretű labdát. Az ütőjátékosnak alig negyed másodperce van, hogy eldöntse, megpróbálja-e megütni a felé dobott labdát, majd további 150 ezredmásodperce, hogy ezt végre is hajtsa.

Aztán ott vannak a dobójátékosok, akik konzisztensen adogatják ezeket az irdatlan sebességű labdákat egy körülbelül 50x80 cm-es célterület széleire, mert ha középre dobnák, akkor azt keményen ütnék az ellenfelek. A gyors labdák mellett persze rengeteg más csavart és egyéb, lassabb dobásuk van, ezzel az arzenállal próbálják összetörni az ütőjátékosok időzítését. Tehát először is ezt kell megérteni, hogy minden egyes ütés egy különálló kis taktikai csata, amiben minden dobásnak célja van. Már csak ezekért a sportteljesítményekért érdemes belenézni egy meccsbe, hogy lássuk, hogyan működnek ezek a dolgok élesben.

A másik első hallásra talán furcsa, hogy itt a védelem irányítja a labdát. Ugyanakkor nincs óra, hanem előre meghatározott számú játékrészt (9 inning) kell lejátszani, tehát nem fordulhat elő olyan, hogy valaki ráül az eredményre és eldugja a labdát a meccs hátralévő részére. Ez egyben azt is jelenti, hogy az utolsó kiejtésig izgulhatunk, mert bármikor megfordítható egy meccs. A hírekben általában az ütőjátékosok teljesítményét emelik ki, de a játék látványos része még a védekezés is, ahol hatalmas futások után vetődésekkel elkapott labdák, esés közben vagy vagy vetődés után fekve, térdelve eldobott labdák, kerítésre felkapaszkodó védők és hasonló szépségdíjas akciók tömkelege fordul elő. A pályán zajló izgalmak mellett ez egy igazi családi, közösségi esemény is. A mérkőzések meglehetősen hosszúak, általában 2,5-3 órásak, így mindig van idő megbeszélni az előző inningek eseményeit a melletünk ülőkkel, elemezni az akciókat és megpróbálni kitalálni, mi fog történni a következő játékrészekben. Nagy előny viszont, hogy a 9 játékrészben összesen 16 rövid szünet van, tehát nem csak egyszer lehet kiszaladni sörért a büfébe, vagy WC-re, mint például egy focimeccs esetében.

Vajon miért nem ragadt meg a baseball az olimpiai műsorban? Hogyan lehetne fogyaszhatóbbá tenni?

A NOB elvárása az volt, hogy a kosárlabdás Dream Teamhez hasonlóan a legjobbak vegyenek részt az olimpián. Az MLB-nek viszont ez sokáig nem állt érdekében, a túl hosszú olimpiai torna miatt nem tudta kivitelezni a bajnokság szüneteltetését. Ezzel meg is van a fő indok. Emellett akkoriban a doppingteszteléssel kapcsolatban sem sikerült közös nevezőre jutni a két szervezetnek. Ehhez hozzájárul még az, hogy a NOB többségét európaiak alkotják és nem mellesleg a NOB-elnök Rogge rögbizett korábban. A kiszavazás óta igazán fájó tüske viszont a hazai NOB-képviselők akkori nyilatkozata, akik "idegen test" és "kis kultúrkör játéka" jelzőkkel nyilatkoztak a kiszavazás kapcsán, ami nyilvánvalóvá tette, hogy mennyire nincsenek képben a baseball globális helyzetével. Mindezt annak fényében, hogy korábban szóbeli ígéretet tettek, hogy támogatni fogják a két sportág olimpiai tagságát.

A fogyaszthatóság érdekében született néhány speciális szabály, ami a játékot gyorsítja, hosszabbításnál elősegíti a meccs gyorsabb befejezését, hogy a közvetítések ne húzódjanak végeláthatatlan ideig. Nem hiszem, hogy ettől többre lenne szükség, hiszen egy több mint 100 éve sikeresen működő és folyamatosan terjeszkedő és globálisan növekvő sportágról van szó, aminek a lényegi szabályai semmit nem változtak ez alatt a hosszú idő alatt.

Milyen esélyt lát a visszakerülésre?

A birkózással kapcsolatos váratlan húzással a NOB rendesen megkavarta a helyzetet. Nem is értettem, hogy egy ilyen tradícionális sportággal miért kezdenek játszadozni. Ettől függetlenül a baseball és a softball jó úton haladt, a NOB által korábban támasztott elvárásoknak megfelelt: a baseball és softball világszövetség létrehozott egy közös szervezetet (World Baseball and Softball Confederation) és közösen pályáznak, ezzel kvázi kettő az egyben áron kínálják a sportot. Adott a férfi-női szakág, létesítményt közösen használnák, a pálya gyorsan átalakítható lenne. Rövidebb lenne a torna hossza is, a korábbi 10 nap helyett 6 nap alatt lezajlana az esemény, ami azért fontos, hogy a profi ligák is elengedjék a sztárjátékosokat. A népszerűség, rajongótábor és médiaérdeklődés adott.

Ezek alapján az esélyek jónak mondhatók, de itt jön képbe a sportpolitikai játék, ami már túl bizonytalanná teszi a kimenetet, és a birkózás kilökésével soktényezőssé vált az egyenlet, de jóslatokba nem bocsátkoznék. De ezúton kívánok sok sikert minden felvételre váró sportágnak.