Szervác, Imola
12 °C
18 °C

Frontális ütközésben halt meg 2 versenyló

2013.07.08. 11:11

Sokkoló jeleneteknek lehettek szemtanúi a hamburgi derbi nézői, a 3400 méteres akadályfutamon két ló is elpusztult, amikor egymásnak rohantak.

Nem sokkal a rajt után az első akadálynál három ló is megvált zsokéjától. A lovak lovasuk nélkül is a pályán maradtak, majd megzavarodva a másik irányba kezdtek el vágtázni. A baleset elkerülhetetlen volt, a három visszaforduló ló a mezőnybe rohant. Glad Royal és Cool Kid is kimúlt a frontális ütközésben.

A balesetben három zsoké is megsérült, egyikükért mentőhelikoptert is küldtek, de kiderült, nincs komolyabb baja, néhány töréssel megúszta.

A nézőket sokkolták a jelenetek, többen elsírták magukat, és fel voltak háborodva, hogy nem állították meg a futamot. Az egyik versenybíró úgy nyilatkozott, esélyük sem volt beavatkozni. Az ütközés és a lovak visszafordulása között csak fél-egy percük volt. Ennyi idő alatt képtelenség intézkedni.